Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
TAPOGATÓ HALÁSZAT - 2. NYELES VESSZŐTAPOGATÓ - A nyeles vesszőtapogató készítése
A nyeles vesszőtapogató (Stürzkorb) minden halásznál megtalálható, mivel ívás idején célszerű és eredményes fogószerszám. Ezt az eszközt inkább borítónak nevezhetnénk, mint tapogatónak, mert használata borítási elven alapszik, amint ezt később látni fogjuk. A ma alkalmazásban lévő nyeles vesszőtapogató a Herman Ottó által 1886-ban Hegykőn felkutatott és a 22. ábrán bemutatott „Fertővidéki tapogató" tovább fejlődött formái 20 7 A fejlődés jól látható, ha a múlt század végi és a mai tapogatót egymás mellé állítjuk (68. ábra). Az összehasonlításból kitűnik, hogy lényeges formabeli változás nem történt az elmúlt 70 év alatt, kisebb változások azonban észlelhetők. így szembetűnő a fonások (Flechten) számának megnövekedése, a vesszők (Staberl) domborubbá válása, a vaskarika (vk) (Eisenreifen, Eisenroáf) bekerülése, valamint az, hogy a felső fakarikába (fk) (Holzreifen, Hozroáf) a vesszők nincsenek belehelyezve, hanem a fakarika a vesszőket kívülről szorítja körül. Azonkívül még a régi tapogatónál a nyél a fakarika és a fonás fölött helyezkedett el, addig a mainál a fakarika és vaskarika alatt van felerősítve. Nyilvánvaló, hogy itt a régibb, egyszerűbb forma továbbfejlődéséről lehet csak szó. Feltehető azonban a kérdés, hogy vájjon miért eszközöltek ilyen szerkezeti változásokat. Nyilván azért, hogy évtizedes tapasztalataik alapján még célszerűbbé, még tartósabbá tegyék a tapogatót. A fonások számának növelésével a tapogató erősebb lett, a vesszők ezáltal nem törnek olyan könnyen, és a sok borítástól a tapogató alakja sem deformálódik el, ha több rajta a fonás. A felső fakarikában ma már nem fúrnak minden vessző számára lyukat, mert a sok fúrástól a karika is hamar megrepedne, a vesszők pedig az erős lecsapástól meglazulnának a lyukban, és kiesnének a karikából. E karika rendeltetése az volt, hogy a vesszőket rézsútosan kifele tartsa, és felül szűkre összefogja a tapogatót. Ezt a funkciót ma részben a vas-, részben a fakarika látja el, mivel a középen és felül elhelyezett vaskarika a vesszőket kifele szorítja, míg a felül és kívül elhelyezett fakarika, a tapogató felső részét szűkre összefogja. Ez a kétirányú feszítés adja meg a mai tapogató vesszőjének domborúságát. A nyél karikák alatti elhelyezése is ésszerűbb bizonyos fokig, mivel az emelésnél a keresztfán (kf) (Gabel) kívül még a két karika is tartja, míg a régi tapogatónál csupán két öltés tartotta, amely gyakran fellazulhatott. Ezen összehasonlítás után rátérünk a ma használatban lévő nyeles vesszőtapogató készítésének módjára. A nyeles vesszőtapogató készítése A tapogató, mint azt már Herman Ottó is említi, „válogatott vesszőből"-^ készül, és nem is akármilyen fa vesszőiből, hanem kizárólag fagyalfáéból (Liugustrum bovalifolium), vagy ahogy a halászok mondják, fagyafáéból, fagyófáéból, mert ez hajlékony és mégsem törik még évek múlva sem. A tapogatóhoz szükséges vesszőket már ősszel összeszedik, a héját lehúzzák, hogy jól kiszáradjon. Az a jó, ha egy fél évig 20 7 HERMAN Ottó, \ 887. 337. 20 8 HERMAN Ottó, 1887. 337. 146
