Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
REKESZTŐ HALÁSZAT - 1. KÜRTŐ - A kürtő leállítása
egy gyékény gyűrűvel összeköti, mert akkor nem tud könnyen szétnyílni, és így biztosabban fogva tartja a halat"'®'. A leállításnál még arra is ügyelni kell, hogy a fej sötét ne legyen, mert akkor a hal nem megy bele. „A szerszám pedig csak akkor érték, ha meg is fogja a halat" ^^ Azonban nemcsak a fejnek, hanem még a kotrocnak is világosnak kell lennie, mert különben már oda sem megy be a hal. Mindebből kitűnik, hogy a fej leállításához alaposságra, pontosságra és nagy figyelemre van szükség, ezért az egész munkát egy ember irányítja, az aki a legképzettebb ezen a téren a halászok között. Jó kürtőkészítő és leállító ma már nem nagyon akad. Jelenleg Zsugonits Ferenc hegykői halász a legnagyobb mestere ennek. A halászok elismerik tudását, és nem is készítenek, ill. állítanak le nélküle kürtőt. Előtte Kertész György volt a legjobb kürtőző a magyar területen, az ő nevét még ma is emlegetik. Amikor a fejet pontosan beállították, akkor a nádat kb. 20 cm-re lenyomják az iszapba. A tetejét nem ütik, hanem kötésenként sorba nyomkodják le a nádszálakat, tehát egyszerre 3-3 szálat, mivel a nyelv kivételével ennyit kötöttek ill. fontak egybe. Ha a talaj keményebb, akkor ásóval vagy favésővel fellazítják, hogy a nádat lenyomhassák. A nád fogásonkénti lenyomkodása után a fej falánál kívülről letapossák az iszapot. E munkának kettős célja van, egyrészt ezáltal stabilabban áll a fej, másrészt ez megakadályozza, hogy az iszaptúró hal alul, a nád alatt kijuthasson a fejből. Ha a fej leállításával eddig eljutottak, akkor a nyelvet alul és felül összekötik egyegy gyékény gyűrűvel, majd megkezdik a kotroc leállítását. A kotroc leállítása hasonlóképpen történik, de ezt már nem kell olyan pontosan bemérni, mint a fejet. Ennek lészája két darabból áll, és ezek hosszúsága azonos, azért itt csak a formára kell ügyelni. A fej bebujójától kiindulva - de ahhoz pontosan igazodva - jobbra húzzák az egyik lészát és balra a másikat, s közben úgy alakítják, hogy az szívformájú legyen (21. ábra). Itt a bejáró, a kapu már nagyobb, 25—40 cm (mindig a kotroc nagyságának megfelelően) és a bejárónál a lésza nem egyenesen áll, mint a fejnél a nyelv, hanem visszahajlik, hogy a hal a széles kapu ellenére se jöhessen ki, mert ha a fal mellett tapogat végig, akkor ez a visszahajló rész megakadályozza kijutását, mivel a mozgó halat befelé tereli, a kapu elől visszafordítja. A nádat ennél is lenyomkodják az iszapba, a fej felöli részét pedig gyékénnyel összekapcsolják a fej bejárójával, bebúj óval. Ha még egy kotrocot (nagykotrocot) is készítettek, akkor a sorrendben most ennek a leállítása következik, melynek módja megegyezik kiskotrocáéval. Ezt a kiskotrochoz kapcsolják. Mivel nagysága kétszerese az előzőnek, ezért a kapujának szélessége is még egyszer akkora: 50-80 cm. Ezután már e bejáróhoz kapcsolva húzzák ki, állítják le a lészákat, viszákat, majd a futólészákat. Ezek, valamint az általuk bezárt udvar nagyságát mindig a hely határozza meg. A futólészát addig húzhatják, ameddig akarják, akár 50-100 m hosszan is, ezért is nevezték el a kürtőnek ezt a részét futólészának. Ezek leállításánál vigyázni kell arra, hogy se a visza, se a lésza ne legyen túlságosan egyenes, „...úgy kell annak állni, hogy azon csússzon a hal, ferdén legyen, sudaras legyen a lésza is, ' ^ Zsugonits Ferenc. 108 ' ^ 4 Zsugonits Ferenc. 72
