Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

HALÁSZ-TOPOGRÁFIA - A tó halai és a halászok halismerete

Lőböhal vagy hullámhal (Szélhajtó küsz): „Ez fehér, enyhén kékes, zöldes színű. Csak 6-7, esetleg 8 dekásra női meg. Este csillog a vízszínén... A csuka legjobb elesége. Csoportosan a víz tetején mennek... egy kupacba 20-30 is van"

6

3. A bemutatott néhány példából látható, hogy a halászok jól ismerik a halak külső jegyeit. De ismerik anatómiáját és egyes szerveinek biológiai funkcióját is. így szerintük: „A halnak van: orra, feje, nyaka, teste, háta, hasa, oldala és farka. A fején van a kopoltyúja, szája, bajusza és a szemei. A testén elől a kopoltyú mögött mindjárt az evezői, ezzel vág. E mögött hátul és szintén alul, de még a farka előtt van a kisfarka vagy kormánya, evvel kormányoz. A kettő között a hasán pedig a szárnya. A hátán van a sörénye, ezzel egyensúlyoz. Mikor haragszik, akkor ezt felborzasítja. Azután jön a farka, amel kétágú. A kopoltyú alatt van a piros rész: a rózsa, ha ez piros, akkor lehet a halat piacra küldeni, de ha nem, akkor kár is, mert úgy sem veszik meg. A kereskedők ezt a részt meg is szokták festeni, hogy a halat el tudják adni. A fejben van a kukoricája, ha ezt ki nem veszik és úgy főznek levest belőle, akkor a leves keserű lesz. Az epéjét is ezért kell kivenni, mert egészen keserűvé teszi az ételt. A halnak van még belül pattantója, hólagja, ami kettes, ez tartja a vízen fenn. Van azon kívül bele, gyomra, mája, szíve, gerince, bordái és szálkái. A ragadozóknak meg még fogai is vannak. Ezen kívül van benne ikra, vagy tej, a szerint, hogy ikrás-e, vagy tejes. A testét a pikkel fedi, de ezt mink csak halpénznek mondjuk. A legapróbb pikkele a sügérnek van, a legnagyobb meg a pontynak. A csukáé is apró, de a sügéré még apróbb, ezért nehéz azt pucuni"

6

4. A halászok szerint a halnak nincs füle, hanem az oldalain elhelyezkedő, külsőleg is látható vékony csík segítségével érzékeli a hangokat. Ez a csík a kopoltyújától a farkáig húzódik. A hal külső jegyein és anatómiáján kívül a halászok ismerik annak életmódját, természetét, mozgását, viselkedését, különböző helyzetekben és alkalmakkor. Mindez nagyon lényeges, mert ezek megfigyelésén, ismeretén alapszik az egyes szerszámok elkészítésének és használatának módja. Az egyes szerszámokat ugyanis, - mint ezt később látni fogjuk - a hal termeszeiéhez formálják és mozgásanak megfelelően alkalmazzák, mert végső soron ezen múlik, hogy meg tudják-e fogni vele a halat, vagy sem. Az egyes halfajták életmódja és viselkedése más és más, s ennek megfelelően ugyanazt az eszközt másként készítik el, ill. máskép alkalmazzák pl. a pontynál és ismét a csukánál. Mivel a pontyot tartják a legravaszabb, legokosabb halnak, a pontyfogó eszközeiket készítik el a legtökéletesebben. Sőt, szerintük egy fogóeszköz csak akkor tökéletes, ha azzal a pontyot is meg lehet fogni. A halászok tudják, hogyan fordul a hal és hogyan megy a vízszintről a fenékre: „A hal mindig nagy körben fordul meg, nagy ívet ír le fordulás közben. A fenékre pedig ferdén, rézsútosan ugrik, egy pillanat alatt, ha megzavarják. De a levegőbe is ugrik, repül. A ponty még két méter magasra is felrepül"

6^ Tudják, hogy mikor áll a hal egy helyben és mikor járkál. „A hal akkor áll, mikor ívik, fördik és ha köd van. Sokszor ollan hosszú ideig áll, hogy a háta beiszaposui. Illenkor kézzel is meg lehet fogni. Mindig a hal nyakát fogja meg az ember, a kopoltyú mögött, mert különben kicsúszik a kézből. Az illen álldogáló halakat búsuló halaknak mondjuk. Ezekre a tapogatot is nyugodtan rá lehet burítani. Halállas van ^ Zsugonits Ferenc. ^ Zsugonits Ferenc. ^ Zsugonits Ferenc. 43