Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

SZIGONYOS HALÁSZAT

SZIGONYOS HALÁSZAT A szigony (Geer) a Fertőn még nem tünt el, - mint sok más helyen az ország területén, ahol már csak az öregek emlékeznek ennek egykori alkalmazására, - hanem ma is megtalálható, megfigyelhető ennek használata részben a halászoknál, részben a nádvágóknál. A Fertő magyar területén mindenütt az oldaltvágó szigony dívik, melynek két változatát Herman Ottó „A magyar halászat könyvé"-ben a 236. ábrán tünteti fel. Ez a szigony eltér az ország más területein használt szigonytipusoktól (71. ábra). „E szigony ágai szaka nélkül való sima heggyel bírnak, s vagy egyenként hajlanak oldalt (a), a midőn azután a belső ág a legrövidebb, vagy egyformák, s ekkor a szigony nyaka van meghajtva (b), a midőn azután az egyenlő hosszúságú, élben álló ágak mégis oldalt vágnak"216 Ez a két forma ma is megtalálható. A nyakban meghajlított (b) azonban lényegesen ritkábban fordul elő, gyakoribb az ágak oldalra hajlítása (a). E két típuson kívül még egy harmadik is említésre méltó, amely tulajdonképpen a kettő között átmenetet képez. Ennél az ágak egyenlő hosszúságúak és oldalt hajlanak (lásd b forma), de a nyak egyenes, mint az „a" formánál, de nincs oldalra hajlítva (71. ábra c, d ). Ez a forma látható a vasvillából készített szigonyoknál is. Közönséges vasvellát, vagy a hatágú répa- és krumplihányó vellát a kováccsal szigonnyá alakíttatnak át. A kovács a 21

6 HERMAN Ottó, 1887. 352. a b c 71. ábra. A fertői oldaltvágó szigonyok 153