Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló készítése: kötése és felkötése
szimpla. A régebbi hálókon így találjuk a felkötéseket, de a zsák körül kétoldalt 30-30 m-re, - a szakadás veszélye miatt - még ezeknél is minden felkötés dupla. Ujabban szimpla felkötést egyáltalán nem alkalmaznak, mivel ezeknél könnyen szakadás keletkezhet. A halászok szerint az a jó, „ha minden felkötés dupla, mert akkor biztos nem veszik el a háló"* . A folócoskötélen a felkötés alkalmával minden 25 m-re folócból csomót kötnek, vagyis egy kötésközbe 2-3 folócot tesznek jelként, hogy majd a húzás alkalmával a háló két szárnyát e jelek segítségével egyenletesen szedhessék be. Ezeknek különösen az éjjeli halászatnál van fontos szerepük, mivel ilyenkor a halászok — a sötétség miatt - a hálót nem láthatják, hanem a húzás alkalmával csak a folócoskötélen elhelyezett csomókat érzik kezükkel, s ezek alapján tudják szabályozni, lassítani vagy gyorsítani, egyik vagy másik oldalon a munkát. A csomók adják tudtukra azt is, hogy kb. még mennyi háló van a vízben, s mikor ér a zsák a hajóhoz. A háló egyenletes húzása érdekében kötnek a húzókötelekre is 100 m-ként egy-egy nagyobb, és 50 m-ként egy-egy kisebb gombot, vagy csomót. A halászok a felkötésnél mindig arra ügyelnek, hogy a háló szemei, - azok kivételével, melyeket közvetlenül a kötelekre felkötnek, s így ezáltal némileg össze is húznak - mindenütt szabályosan négyszögletesek, ill. rombusz 0 formájúak legyenek, és ne hosszasak, 0 összenyomottak. A halászok a szemek állásából állapítják meg, hogy a hálót helyesen kötötték-e fel, s ebből már következtetni is tudnak a háló járására. A rendesen felkötött háló, — ahogy ők mondják - „még a halászat közben elvesztett pipát is kiveszi a vízből, mert az inak, a háló egész hosszába, mindig a sárba járnak" 1 65. A háló járását az is befolyásolja, hogy az egyes kötéldarabokat, valamint a lepedődarabokat, hogyan kötik, ill. varrják össze. Arra kell törekedniük, hogy a kötelek kapcsolódásánál az összekötéssel ne keletkezzen nagy csomó, hanem azok szinte észrevétlenül simuljanak egymáshoz, de azért mégis biztosan tartsanak, ne eresszenek és széjjel se bomoljanak. Éppen ezért a két kapcsolódó kötél végét egymásba fűzve visszahajlítják, s jó szorosan a kötélhez erősítik, fonállal összetekerik, ill. egybekötik (50. ábra 1. és 2.). Amint az ábrákon látható, területünkön a folócosköteleknek is és az ínköteleknek is kétféle összeillesztési módja ismeretes. A hálókon a kötelek és a lepedők összekötésének helye csak ritkán esik egybe. A lepedődarabok összevarrásánál, összekötésénél, arra kell ügyelniük, hogy a szemek pontosan csatlakozzanak egymáshoz, közöttük nyílás ne keletkezhessen. (51. ábra). Amikor a lepedődarabokat már mind felkötötték, - s ezzel a háló szárnyai elkészültek, - akkor az ín — és a folócoskötél két végére felerősítik a kávafákat, vagy káfákat, amikhez még a lepedők végeit is hat helyen hozzákötik. A kávafák magassága 100-120 cm, vastagságuk pedig 7-8 cm átmérőjű. Ezeken a kötelek kapcsolódásának helyét már előre bemélyítik, befaragják vagy átfúrják, - és a köteleket a lyukakon keresztül dúgják, - hogy azok le ne csúszhassanak róluk. Az utóbbi felerősítési mód célszerűbb, - éppen ezért gyakoribb is, - mert így biztosabban tartja az ín - és folócoskötél a kávafákat, a kötés így nem ereszthet, nem tágulhat. A kávafák aljára még egy-egy vaskarikát (vk) is húznak, megvasalják azokat, hogy í fii Zsugonits Ferenc. 1 ^ Zsugonits Ferenc. 106
