Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)

Kelényi Béla: A "mosható thangka"

KELÉNYI Béla főmuzeológus, tibetológus tanulási folyamat előzi meg — szigorú ikonometriai és ikonográfiái szabályok sze­rint „másolják" le. Sőt, nem csak az ábrázolások tekintetében reprodukálnak tö­kéletesen egy-egy mintát, hanem sok esetben maga a kompozíció is egy követendő előképet másol, amely régtől fogva megtalálható a tibeti festői hagyományban, s mint majd látjuk, pontosan ezt teszi a műanyagosított változat is. Csak éppen az „istenséget megfestő" (tib.: Iha bris pa) személy, azaz a művész egyéniségét és mun­káját iktatja ki a folyamatból. A tibeti művészet megértéséhez ugyanis nemcsak az ábrázolt alakok felismerése, vallási szimbolikájuk tudása és tiszteletben tartása tartozik hozzá, hanem a festő és a festményt megrendelő donor (tib.: sbyin bdag) státuszának tudomásul vétele is. Bár egy tibeti thangkafestő nyugati értelemben véve „ismeretlennek" számít, mivel nem szignálja műveit, az adott közösség nagyon is számon tartja kilétét és művészi kva­litásait. Általában laikusok, ám sok esetben tantrikus beavatást (tib.: dbang bskur) is kaptak. Korántsem csekély fizetségük eredetileg „váltság" (tib. slu yon), azaz vallási felajánlás volt, s ha a kormányzat foglalkoztatta őket, akkor is jól voltak megfizetve.4 Helyenként arra is akad példa (leginkább a falképeknél), hogy egy felirat megemlíti a festő nevét, a festmény hátoldalára általánosságban azonban csak az ábrázolt is­tenségekkel kapcsolatos mantrák, a felszentelési „magszótagok" (tib.: sa bon), ese­tenként imák, illetve a felajánlási szövegben a vallási érdemeiket gyarapító megren­delők nevei kerülnek. Ez azt mutatja, hogy nemcsak a művész, hanem a donor szerepe is fontos a tibeti hagyományban. Egy kép megrendelése ugyanis nagymér­tékben összefügg az adott közösség életének eseményeivel (betegség, haláleset, sa­ját vallási gyakorlat), vagy éppenséggel a jövőbeni boldogulást elősegítő, „érdem­szerző" (tib.: bsod nams) cselekedetnek számít. De rendelhettek festményt a fizikai és mentális „akadályok eltávolítására" (tib.: bar chad sei ba) csakúgy, mint a hosszú és egészséges élet „szilárdságának" (tib.: zhabs brtan) elérésére. Éppen ezért fon­tos kapcsolat van a képen ábrázolt istenség és az elérni kívánt cél között.5 Ezeknek a feltételeknek kifogástalanul megfelel a „mosható" thangka is. A műanyagosított thangkán látható három alakot megjelenítő kép történeti sze­mélyiségeket ábrázol. A főalak a Tibetben legrégebbi buddhista rend, a nyingmák (tib.: rnying ma) által második Buddhaként (tib.: Sang rgyas gnyis pa) tisztelt, a ha­gyomány szerint a 8. században élt mágikus erejű térítő jógi, Guru Rinpócse (tib.: Gu ru rin po ehe), a „Drága Mester", ismertebb nevén Padmaszambhava (tib.: Pad ma 'byung gnas), a „Lótuszból született". A kis bajusszal és kecskeszakállal ábrá­zolt alak vadzsraülésben (tib.: rdo rje'i skyil krung) ül, vállához emelt jobb kezében, a haragvó istenségekre jellemző „félelmet keltő kéztartásban" (tib.: sdigs mdzub kyi 4 Ld. erről: Jackson-Jackson, 1994, 12-13. p. 5 Ld. erről: Jackson-Jackson, 1 994, 9-1 1. p. 85

Next

/
Thumbnails
Contents