Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Banner Zoltán: Szervátiusz Tibor kolozsvári korszaka
BANNER Zoltán művészettörténész mailag is átélve a 20. századi plasztika expresszionizmuson túli forradalmait) — a közösség, a nemzet, sőt az emberiség felelős művészi szószólójának és eszméltetőjének a hivatását vállalja. Szervátiusz Jenő figuratív fafaragó művészetének rendkívül érzékeny sorsérzése Szervátiusz Tibor sokszólamú életművében minősül át katarktikus sorstudattá. S bármilyen hihetetlen, sőt egyesek szerint anakronisztikus jelenség napjaink világában: pályáját teljes egészében „a nemzeti szobrászat újjáteremtésének a szándéka vezérli."5 Az elmúlt másfélszáz évben sehol a világon nem játszott oly /érfontosságú szerepet egy nép életében az alkotói önazonosság dilemmája, mint Európa kellős közepén, etnikumok, eszmék, hatalmi érdekek hullámzásának, egymásra hatásának kereszteződési pontján. A 20. század utolsó évtizedeiben egyetlen európai országban sem kellett kimondani, s nem keltett oly megosztó rezonanciát, mint Magyarországon, ez az ars poetica: „Ha magyarnak születtem, a művészetet is anyanyelvemen kell beszélnem. Vállalom népem hagyományait, sorsát, történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Keleti szép örökségünket, Nyugatba öltözve, a Nyugat figyelmét magunkra irányítva a szobrászat nyelvén erről akarok szólni..."6 Újkori nemzeti művészetünk hajnalán Ferenczy István vállalta volna ezt a szerepet, de sem elegendő tehetsége, sem a még nagyon zsenge polgári társadalom nem tette lehetővé, hogy megbirkózzon a feladattal, s kidolgozza, érvényesítse a magyar szobrászi idiómát. A zseniális Izsó Miklós viszont csak érzékeléseket hagyott ránk torzó életművében. Végül is el kell fogadnunk, hogy az 1 867-es kiegyezés és az első világháború közötti időszak páratlan méretű, Budapest és az akkor legjelentősebb vidéki városok, például Pozsony vagy Kolozsvár, Arad, Nagyvárad urbanisztikai képét meghatározó emlékmű-szobrászata (Fadrusz János, Zala György, Stróbl Alajos, Huszár Adolf, Ligeti Miklós és mások kitűnő mesterségbeli tudással megoldott romantikus-akadémikus-historikus műveivel) adekvát módon tükrözte a világ számára azokat az irigylésre méltó gazdasági-társadalmi-művelődési folyamatokat, amelyek révén az Osztrák-Magyar Monarchia a világ 20. századi újrafelosztásának elsőszámú célpontja lett. A kiegyezéskori magyar képzőművészet ugyanis lehet, hogy lépéshátrányban találtatott a tatár-török-osztrákorosz dúlásoktól nem érintett Párizs stílusparádéjához viszonyítva, de végre feldolgozhatta azt a történelmi ragyogást és elhamvadást, amely a magyar alkotószellemet háromszáz éven át bénította. 5 Szervátiusz Klára: Az idő kapujában. Püski Kiadó, Budapest, 2003, 7. p. 6 Ars poetica. In: Kolozsvári Szervátiusz Tibor, (szerkesztette: Babiczky Klára), Püski Kiadó, Budapest, 1994, 5. p. 57
