Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)

Jovián György: Fotókról, érzelmesen

KÉP-ÍRÓ

viselte meg a közönség hiánya, ők imádnak muzsikálni, hiszen hogyan gyakorolnának másként naponta magányosan hosszú-hosszú órákat pusztán a tökéletes hangzás elérése miatt? Ok mindig tökéletesek — ha az aluljáróban játszanak, akkor is, a Xántus János Múzeum dísztermében szintúgy, de a Carnegie Hallban nemkülönben. (Sárika lányuk azóta már iskolába jár, és minden bizonnyal színművésznő lesz — az ő növekedése időnk múlásának tapinthatósága...)

Almási Tibi volt a spiritusz rektora a fentebb leírt eseménynek. Ha nem is voltunk/vagyunk napi kapcsolatban, közös dolgaink összekötnek bennünket. Na meg közös barátaink — akkoriak és mostaniak. Áldott emlékű Szejke Vilmos barátom és kenyeres bajtársam a bukaresti években, aki a legjobb szívű, legegyenesebb emberek közül való volt, akiket valaha ismertem — kiváló festő, na meg a legkitűnőbb sakkmester! (Soha, még remit sem sikerült ellene elérnem, nem hogy győznöm...) És hát Mattis-Teutsch Waldi, akihez lassan több mint négy évtizedes barátság fűz, egy olyan kapcsolat, amely mindig meg tudott újulni, és a távolság ellenére ma szorosabb, mint valaha.

Elérzékenyülés helyett itt kívánok egészségben való nyugalomba vonulást Almási Tibi barátomnak, ami reményem szerint nem egyenlő a tétlenséggel: bizonyos vagyok abban, hogy sok új mű, monográfiák és egyebek születnek majd a tollából („laptopjából"), és igen, talán még kiállítást is rendez nekem Győrben vagy egyebütt.

42