Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Varga Attiláné Veronika: Dramatizált múzeum
VARGA Attiláné Veronika múzeumpedagógus külését: a görög tragédiák szabadban, tengeren, a középkori drámák a templom előtti tereken, később paloták termeiben és erdőben játszódnak, Schillernél pedig Millerek lakásában, az otthonban. Kísérletképpen nézzük meg, láthatunk-e schilleri, shakespeare-i, csehovi kiállítást: belső szenvedélyről szólót, hősökről szólót, csehovi összehozhatatlan magányt árasztó, monológokkal teli kiállítást? A színházi irányzatokat összevetve, mintha az alábbi táblázat a múzeumra íródott volna. A színház szónál egyszerűen csak múzeumot, vagy kiállítást kell érteni. A színház drámai formája A színház epikus formája A színpad megtestesít egy folyamatot. A színpad elmond egy folyamatot. A nézőt bevonja egy aktusba és feléli aktivitását.A nézőt szemlélőjévé teszi, de felébreszti aktivitását. Érzelmekre indítja, élményeket közvetít neki. Döntéseket kényszerít ki belőle, ismereteket közvetít neki. Belehelyezi egy cselekménybe, szuggesztióval dolgozik, az érzések érzések maradnak. Szembehelyezi a cselekménnyel, érvekkel dolgozik, az érzések megismeréssé válnak. Az embert ismertnek és változatlannak tételezi fel.A változó és változtató ember a vizsgálat tárgya. A jelenetek egyenes vonalban haladnak, egymásért vannak, a figyelem tárgya a dolgok kimenetele. A jelenetek egymásutánja nem lineáris, a jelenetek önmagukért vannak, a figyelem tárgya a dolgok menete. A színház tárgya a világ, ahogy van, és az ember, ahogy cselekednie kellene. A színház tárgya a világ, ahogy alakul, és az ember, ahogy cselekednie kell. Középpontjában az ember ösztönei állnak; a tudat határozza meg a létet. Középpontjában az ember indítékai állnak; a társadalmi lét határozza meg a tudatot. (Brecht: Színházi tanulmányok, 1936) Brecht nagy hatású színházelméleti munkásságának középpontjában az epikus színház eszménye áll. Az epikus színház törekvése, hogy a néző érzelmi bevonódásának, a szereplőkkel való azonosulásának helyébe a racionális önvizsgálatot, a színpadi történésekre való kritikus reagálást állítsa. Mint állandó kiállításink, amelyekben tárgyfeliratok, szünetek vannak. Elgondolásom szerint a nem szakrendszerű oktatási sorozatunk ezzel a drámai stílusjeggyel operált. Míg a múzeumi tábort, ki merem jelenti, egyfajta sztanyiszlavszkíj módszernek tekintettem, ahol az „ egyes színészeket alárendelték az együttes játékának, a produkció egységének, a színészi és rendezői értelmezést pedig a drámaíró szándékának. Sztanyiszlavszkíj elve az volt, hogy a színészeknek közösen kell felkészülniük, és képesnek kell lenniük a megformált karakterrel való intenzív belső azonosulásra, ugyanakkor függetlennek kell maradniuk a szereptől, hogy azt alárendelhessék a darab egészének" (http://www. Iiteratura.hu/szinhaz/ sztaniszlavszkij.htm). 227
