Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Dr. Rechnitzer János: Egy barátság margójára
Dr. RECHNITZER János egyetemi tanár, műgyűjtő gyűjtéseket folytatott, olyan információkhoz jutott, amelyek például éppen a birtokunkban található egyes művek alkotásának folyamatára vonatkoznak, így azokat még mélyebben megismerhettük. Kutatásai során derült fény arra is, hogy a művész egyes műveit átfestette, pontosabban a háború utáni vászonhiány miatt korábbi művekre festette rá az újakat. A MissionArt Galéria gondozásában — amely elkötelezett volt korábban is a mester alkotásainak bemutatása és műveinek értékesítése iránt — több későbbi, a mi gyűjteményünkbe tartozó, ezen korszakhoz kapcsolódó Mattis-Teutsch-műről eltávolították a későbbi átfestéseket, és feltárták a harmincas évek alkotásait, amelyekből Párizsban és Budapesten is rendeztek kiállítást. Nagy dilemma előtt álltunk, hogy a gyűjteményünk több hasonló művét is alávessük ennek a folyamatnak, vagy megtartsuk abban a formában és konstrukcióban, melyben az általunk tisztelt mester végül megalkotta. Almási Tibor barátom bölcs útmutatását követtem ebben is, aki azt tanácsolta, tiszteljük az alkotót azzal, hogy nem bántjuk a műveit: maradjanak olyannak, ahogy azokat ő utoljára látta. így aztán meghagyjuk a titkot az utókornak, bíbelődjenek az örökösök, vagy más gyűjtők a mattis-teutschi-rejtéllyel, mi boldogon élünk az alkotásokkal abban a formában, ahogyan végleg kikerültek a műteremből. A barátság örök és erős, vannak és lesznek persze gyengülő periódusai, ezek nálunk is lezajlottak. Az elmúlt években sok minden történt, jó és rossz egyaránt, de a barátság mégis megmaradt. Boldog vagyok, ha megmutathatom Tibornak az új szerzeményeket, kicsit izgulok, hogy miként reagál, de ö egy úriember, s gyakran megdicsér. Na ez persze nem azt jelenti, hogy mindent kedvel, amit beszerzek a gyűjteménybe! A jó Isten éltessen drága Tibor, vigyázz magadra, fejtsd tovább a Mattis-Teutschéletművet, egészítsd ki kutatásaidat, fedezz fel új összefüggéseket, mert nélküled nem került volna a helyére a mester, s szegényebbek lennénk egy 20. századi magyar-szász-erdélyi művészzseni tanulságos életpályájával. No, meg persze egy barátsággal! 21