Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Sipeki Zoltán: Az újhartyáni Szent Borbála templom ólmozott üvegablakainak restaurálása
SIPEKI Zoltán restaurátor, üvegfestő ennek alkalmazását elvetettük. A megfelelő, száraz körülmények között tárolt üvegek esetében ugyanis a teljes elüvegtelenedés több ezer évig is eltarthat. 3. Törött darabok javítása, hiányok pótlása Tisztítás után az üvegek a pausz rajzok alapján az eredeti helyükre kerültek vissza az asztalra, s ekkor volt lehetőség a hiányok, törések és a sérült festés pontos felmérésére. A hiányok pótlásához a pontosan megfelelő színű üveg felkutatása többnyire reménytelen, így a hozzá legközebbi színt kellett megtalálni. A felhasznált üvegek többnyire az itthon viszonylag nagy színválasztékban kapható Spectrum és Wissmach üvegek közül kerültek ki. A méretre vágás a pausz alapján készült sablon szerint történt. A törött üvegek javítása több megfontolást igényelt. A szilánkos törések javíthatatlanok, azokat pótolni kellett. Hálós törés esetén az egyes darabok mérete döntötte el, hogy mennyire lehetséges ragasztásuk, rögzítésük. Egyes darabokon belül a részleges pótlásra került sor. Ennek eldöntésében szerepet játszott, hogy van-e mechanikai-, megtartó szerepe az adott darabnak. A cseréket minden esetben pontos dokumentáció rögzíti. A fejek és kezek esetében azonban a kisebb törött darabok is visszakerültek eredeti helyükre. A törések rögzítésére több bevált módszer is van, melyeket egymás mellett lehet alkalmazni a felület kívánalmának megfelelően. Hagyományos megoldás vendégólom használata, ami azonban zavarhatja a kép szerkesztését. Ezzel a módszerrel a testetlen bordűr elemek lettek javítva, ahol alkalmazása nem feltűnő, és további mechanikai megerősítést eredményez. Itt a több darabra tört elemek esetében a cserék lehetősége is bátrabban lett kihasználva, szem előtt tartva a mechanikai igénybevételt. Az előzőnél finomabb megoldás a rézfóliával történő javítás. Ennek során a törésfelületekre öntapadós rézfólia kerül, úgy, hogy az üveg felületére az csak minimálisan hajlik rá. A helyükön lévő darabok ezután forrasztással kerülnek rögzítésre. Mivel mechanikailag igen erős, tartós rögzítést eredményez, valamint az alkalmazástól függően akár csupán milliméteres vastagságban is kivitelezhető, ezzel a módszerrel lett rögzítve minden további törött darab, a kör alakú maratott überfangos elemek, a fejek és kezek kivételével. A finomabb, érzékenyebb törések rögzítése ragasztással történt. Előnye, hogy a törésfelület tisztaságától függően szinte láthatatlan. Hátránya, hogy valójában nem tudjuk, meddig lesz tartós, valamint a feszítő hatásoknak kevésbé ellenálló, mint az említett két módszer. Emiatt csak a kisebb, kör alakú, kétrétegű, maratott darabok, valamint a kezek és fejek töréseinek rögzítése történt ragasztással. A ragasztóanyag egy 159