Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)

Perger Gyula: Időutazás a győri Időoszlop körül

PERGER Gyula néprajzkutató IDŐUTAZÁS A GYŐRI IDŐOSZLOP KÖRÜL 2014. június harmadikán a helyi médiumok és országos hírügynökségek arról szá­moltak be, hogy a Dunakapu téren — a győri önkormányzat ötletpályázatának eredményeképpen — új köztéri alkotást, egy Időoszlopot emelnek. Győr Megyei Jogú Város Honlapja szerint: „A megújuló Dunakapu tér egyik látványossága lesz az a szoborkompozíció, amelynek témájára az önkormányzat korábban ötletpá­lyázatot írt ki. A pályázatra 45 javaslat érkezett, amelyek közül a bíráló bizottság Kutasi Károly ötletét választotta és javasolta megvalósításra. Az önkormányzat a tavalyi év őszén várta az ötleteket a lakosságtól arra, hogy milyen szimbolikus alkotás díszítse a megújuló Dunakapu teret. A kiírás szerint olyan elképzeléseket vártak, amelyek méltók arra, hogy Győr belvárosában köztéri alkotás formájában megjelenjenek, miközben a városképet meghatározó esztétikai érték­kel is bír. A kiírás szerint a köztéri alkotás lehet szobor, emlékmű vagy olyan tu­risztikai látványosság, amely innovatív módon, akár zenével vagy fénnyel, akár já­tékos formában vonja magára a figyelmet. [...] A nyertes ötlet egy olyan „idő oszlop", amely a „kijelölt helyen, kis talap­zaton emelkedik és stilizált ábrákkal, szimbólumokkal utal Győr és környéke törté­nelmi eseményeire az őskortól, a keltákon, a rómaiakon keresztül 2017-ig, az EYOF megrendezéséig."1 Mind az ötletpályázat, mind a nyertes elképzelés, s nem utolsó sorban az idő­­oszlop-koncepció magyarázata jól beleillik a — Pierre Nora által provokatív ta­nulmányban felvetett — „Lieux de mémoire"-ként megfogalmazott folyamatba1 2, de „újszerű" sajátos vonása, hogy egy, még meg sem történt eseményt is az emléke­zetre méltó történések közé kíván beemelni. Az ötlet alapján a szobor megtervezésére és művészi kivitelezésére felkért „mű­vészek kezét igyekeztek nem túlságosan megkötni, így nagy szabadságuk van a felhasználható anyagokat, valamint a kompozíció formáját illetően is, ami azért osz­lopszerű lesz." Ugyanakkor „az alkotást — amely maximum bruttó 21 millió forintba kerülhet — szeptemberben vagy októberben állítják fel a várfalsétánynál, a Stelc­­zer Lajos utca meghosszabbításában."3 Túl az egykori nyilatkozatok önellentmon­dásain, ma már az is tudható, hogy az időoszlop — az újabb — tervek szerint va­lójában lencse formájú lesz.4 1 Időoszlop kerül a Dunakapu térre. Győr Megyei Jogú Város honlapja, http://hirek.gyor.hu 2 Nora 1984-1992; Nora 1999, 142. p. 3 Győr Hírei, www.kisalf0ld.hu/gyori_hirek 4 Lencse lesz a győri időoszlop, www.kisalfold.hu/gyori_hirek, 2014. november 26. 141

Next

/
Thumbnails
Contents