Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Pásztor Csenge Bíborka: A Kolozsvári Casino portrégyűjteményének sorsa
PÁSZTOR Csenge Bíborka muzeológus A hosszú ideig elveszettnek hitt portrék az 1947-es jegyzék sorrendjében a következő személyeket ábrázolják: báró Bánffy Dániel (181 2-1 888) gróf Kendeffy Ádám (1795-1 834) báró Wesselényi Miklós (1795-1850) báró Wesselényi Ferenc (1807-1885) gróf Mikó Imre (1 805-1 870) báró Kemény Domokos (1 807-1 885) gróf Lázár Miklós (1819-1 889) gróf Széchenyi István (1791-1860) Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) A festmények alkotóit a jelzeteknek köszönhetően sikerült azonosítani, az illető aláírások egyes esetekben szabad szemmel alig láthatóak, mivel a festékfelületet borító lakkréteg besötétült. Bánffy Dániel és Bölöni Farkas Sándor portréit Kőváry Endre festette, Wesselényi Miklósét Melka Vince, Mikó Imréét Pállik Béla, Kemény Domokosét Fekete József, Széchenyi István portréja pedig Barabás Miklós munkája. Egy Kolozsvári Közlönyben szerepelő sajtótudósítás szerint Kendeffy Ádám portréját Vastagh György festette, 1 860-ban: „A napokban meglátogattuk derék festészünk Vastag Gy. úr műtermét, (b. középutcza régi posta-ház), s alkalmunk nyílt nemcsak a jeles munkában, de a tárgyak érdekességében is gyönyörködni. Egy kis pantheonnak mondhatni annyi nevezetes arczczal találkozunk ott a közel és távol múltból. A többi közt meglep mindenkit gr. Kendeffy Ádám életnagyságú és élethűségű képe."5 Gróf Bethlen János (1791-1852) portréja, amelyet szintén a Kolozsvári Művészeti Múzeum raktárában őriznek, az 1 947-es képjegyzékben nem szerepel. A portrét Melka Vince festette, s formai sajátosságai egyértelműen arra utalnak, hogy a Kolozsvári Casino számára készült, a kaszinó képei ugyanis megközelítőleg azonos méretűek (megrendelői elvárás), illetve mindenik kép jobb vagy bal felső sarkában hasonló modorban felfestett családi címer látható, sablonos felirattal. Annak ellenére, hogy eltérő alkalmakkor — esetenként a kaszinó megrendeléseként, máskor az elhunyt családja adományaként —, ráadásul különböző alkotók festették a portrékat, a formai sajátosságok alapján megállapíthatjuk, hogy nem alkalmi képvásárlásról, hanem tudatos gyűjteményalakításról van szó. Az említett portrék — Széchenyi kivételével — kaszinótagokat, pontosabban alapító tagokat ábrázolnak. A rendeltetésük feltehetőleg az volt, hogy emléket állítsanak a kaszinó „alapító atyáinak". A Széchenyi-portré arról a rendkívüli megbecsülésről tanúskodik, amely „a nemes grófot"6 övezte a kaszinó tagjai részéről. 5 Kolozsvári Közlöny I860, július 19. 6 BENKO Samu: Széchenyi eszméinek és cselekedeteinek korabeli erdélyi fogadtatása. Erdélyi Múzeum LIV( 1992) 1-4. sz. 35. p. 131
