Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Pásztor Csenge Bíborka: A Kolozsvári Casino portrégyűjteményének sorsa
PÁSZTOR Csenge Bíborka muzeológus A KOLOZSVÁRI CASINO PORTRÉGYÜJTEMÉNYÉNEK SORSA A Kolozsvári Casinót 1 833-ban alapították az erdélyi nemes családok képviselői, 1 9. századi angol klubok mintájára. A kaszinó egyemeletes székháza a 19. század végére épült fel a Deák Ferenc utcában. Berendezését — bútorzatát, képeit, sőt edényeit is — a megalakulás után közadakozásból biztosították a kaszinó tagjai, de valószínű, hogy a székház megépítése után külön is vásároltak berendezési tárgyakat. Tanulmányom a következő kérdésekre válaszol: miként írták át a 20. század fordulatos eseményei a kaszinónak, székházának és egyben ingóságainak a sorsát? Mikor, miért, milyen körülmények között kerültek le a képek a kaszinó faláról, és mi lett a sorsuk? A miértre egyszerűbb válaszolni, hiszen az 1940-es évek körülményeit tekintetbe véve világosan körvonalazható: a második világháborúról, frontátvonulásról és orosz megszállásról beszélünk. Az első világháború végétől a második világháború végéig a Kolozsvári Casino hosszú ideig a különböző hadseregek — román, magyar, szovjet — parancsnokságainak székhelye volt. Míg az első kettő idejéből a székház berendezésének megkárosításáról nincs tudomásunk, a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel végzetes volt a kaszinó berendezésére. Köztudott, hogy az erdélyi kastélyok gyűjteményei (családi levéltárak, könyvtárak, ősgalériák) számára a második világháború vége a pusztítás, az eltulajdonítás vagy széthordás időszaka, s ebben döntő szerepük volt a katonáknak, a falusiaknak és a mozgalmároknak egyaránt. Ezért beszélhetünk nem kevés esetben az említett gyűjtemények mentéséről, így képmentésről is. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából Bözödi György 1945-ben felmérte az erdélyi kastélyok menthető értékeit, számos ősgalériát így sikerült az EME gondozásába helyezni. Esetenként mégis visszafordíthatatlan volt egy-egy portré sorsa. Teleki Mihály például egy gernyeszegi ház konyhájában találta meg nagyapjának Vastagh György által festett portréját, aminek már csak a fele volt meg, az is az asztalra szegezve, viaszosvászon szerepében.1 Az 1946-os évvel kezdődően előbb felfüggesztették, majd megszüntették a Kolozsvári Casino választmányának a hatáskörét. Ezt a folyamatot betetőzte az 1948-as államosítási rendelet. A képek szovjet katonák által véghezvitt elherdálását, s a papírnemű eltüzelését követte a Kolozsvári Casino képanyagának és meg-1 MAROSI Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004, 19. p. 129
