Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Pápai Emese: Széljegyzetek egy Patkó Imre-cikkhez
KÉP-ÍRÓ Erzsébetről e folyóiratban írta a kortárs művészetünket mélyen értő Körner Éva /In search of a Synthesis, Vol. VII. No. 25. 44 o./: „she reaches no point of equilibrium because her real beeing lies in allways starting a new." Bár itt a művek szava a perdöntő, hadd idézzem az ars poetica-t is. Szántó Piroska: „Van, aki árulónak tart, a modernség árulójának. De én nem bírom az itthoni epidermis-modernséget, a csak felszínes imitációkat, amelyeknek a gyökere és forrása itthon- nincs, de természetes és szükségszerű reakciók a valóságra, pl. Amerikában. Szerintem a modern stílusirányzatokat nekünk nem utánozni kell, hanem kirabolni. Minta kalandozó magyarok a St. Galleni kolostort. Elvenni, megtanulni ami szakmai, mesterségbeli vívmány és felhasználni arra, hogy tökéletesebben fejezzük ki a magunk festenivalóját. — Nem tudok elszakadni a természettől. A természet — modern. A természetben roppant vitalitás és erő van. A mákszem csodája nem kisebb erőt sugároz, mint az atommagé, önmagához képest összemérhetetlen-nagyságrendűt alkot, csak teremt a robbanása és nem rombol. — Persze, nem lehet ma emberi arcot festeni, hiszen van fénykép és film. Nem lehet „direktben" embert ábrázolni. Ezért kezdtem krisztusokat festeni, kis falvak végén álló, parasztok-formálta, bugyuta, esetlen, népi Krisztusokat. Embert akartam festeni, nem tehetek róla, ezt kell tennem. — És aki csak azt látja, hogy virágokat festek, amelyeknek ember-fejük van, az nem értett meg sokat a képeimből. Azt festem, ami eszembe jut, és aztán kiderül a képekből, hogy nem tudok megszabadulni a Teremtéstől. A vegetáció amorf pillanata izgat, amikor a teremtett lény még sokminden lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy az Atyaúristen előre tudta, hogy mit csinál, amikor például a liliomot teremtette. A teremtés, a keletkezés korai pillanataiban lehet valami fájdalom, vagy elektromosság, fiú vagy lány, ember vagy állat, vagy növény, vagy hullám. — Nem vagyok lágy, félénk és asszonyi. Merek fehérre festeni ezüsttel és feketére arannyal, s nem szeretek kitárulkozni, de érzelem — van. Nem lehet nem festeni, ha van." Ez Szántó Piroska kiállításának története, ikonográfiája, és kritikája is ez, mert megvalósította a képek nyelvén azt, amit elmondott. A fekete-arany Kakas (1. kép), benne bimbó-virág, s ugyanakkor arany kalligráfia. Az életöröm-színekben tobzódó 1. kép Szántó Piroska: Kakas, virág, arc, 1970 olaj, vászon, 70 x 50 cm
