Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Domonkos Ottó: Céhemlékek

csizma is. A teli edényt úgy adták az ifjú kezébe, hogy a csizma fe­je felfelé állt, így az ivó nyakába zúdult a sör. A tapasztaltabbak megfordították az edényt úgy, hogy a csizma feje lefelé nézett - el­kerülték a bajt. Ilyen edény a soproni csizmadiák egy pint űrtartal­mú, aranyozott zsinórozással díszített, ónozott bádog csizmája. A kocsmákban is gyakran lehetett ilyen sörcsizmával találkozni, amelybe 2-3 liter sör is belefért. Természetesen a város esetleges nevezetességein túl is voltak úgy nevezett „bizonyságjelek” (Wahrzeichen), amit a vándorlónak meg kellett ismernie. Ha más városba érkezett és legény társai tudták, hogy Sopronból jött, akkor megkérdezték tőle, hogy ismeri-e a soproni „zöldkövet”. Ez a kö­zépkori városháza bejáratának küszöbkövei közé volt beépítve. Az emberfejnél nagyobb zöld kvarcit sima, szintjátszó járófelülete 28x18 cm nagyságú, ami valóban unikumnak számított. (A kő a nyugat-magyarországi kőbányák egyikéből (Borostyánkő vagy Szalónak) származhat. Az bizonyos, hogy nem folyami hordalékból került elő, mert a hátoldala olyan egyenetlen, mint egy kettétört kő felülete.) Ha ezt nem ismerte a legény, akkor az összejövetelen bi­zonyos mennyiségű italt fizetett. A városháza 1890 körüli elbontá­sakor a zöldkő a múzeumba került, ma is látható a régészeti kiállí­tásban. Győrben a vastuskó, a Széchenyi tér 4. számú ház sarkán áll a mai napig. A legenda szerint az elágazó tuskóba egy-egy szöget vert a vándorló - szakmájától függetlenül. Ilyen emlékek ismertek voltak Budán, Székesfehérvárott, és Bécsben is. (Uzsoki 1969) Ha­sonló bizonyságjel lehetett a már bemutatott pék ónkancsó is. A le­gények, inasok szórakozásai rendszerint kisebb-nagyobb kihágá­sokkal is jártak, amik büntetést vontak maguk után. Az erkölcsös viselkedés mikéntjét részletesen leírták a céhszabályzatokban, le­gényrendtartásokban. A kirótt pénzbeli büntetés a perselybe került, de lehetett az testi fenyítés is. A büntetés eszköze volt a mészáro­soknál használt „tagla” (tagló). Ez egy vékony lécekből többrétegű­én összeállított, színes csíkokkal díszített nyeles csapó. A hézagos csapóval az inas fejére vagy a fenekére ütöttek, ami (éppen a héza­gok miatt) nagyobbat csattant, mint azt az ütés ereje után gondol­hatnánk. Az óvári mészárosok 17. századi céhének szokását örökí­tette meg a 19. századi avatótagla. A takácsinas felszabadításakor fején zöld koszorúval ivott a királyra, a hazára és a becsületes céh egészségére egy-egy pohár bort. Ennek a szokásnak 1876-os szöve­ges emléke maradt ránk egy veszkényi takács család hagyatékában. A győri molnárok mesteravatásakor valószínűleg művirág koszorút használtak. (A céh 1806-os leltárban a céhzászló után a „koszorú skatulyában”, majd harmadikként a céhkorsó következett.) Sajnos, az említett darab időközben elpusztult. E szokás magyarországi 3.40. Péklegények ónkan­­csója. Sopron, 1658. SM.58.6.1 87

Next

/
Thumbnails
Contents