Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Domonkos Ottó: Céhemlékek
mesterlétszám azonban sokszor vált a szabad fejlődés akadályozójává. Győr 1743-ban visszanyerte szabad királyi városi rangját. A céhek testületileg nem emelkedtek a város vezetőségének soraiba, csak néhány kiemelkedő egyéni képességű és vagyoni helyzetű iparos került a magisztrátusba. (Szabó 1986) A mellékelt térképen jól látható, hogy valamennyi mezőváros, sőt néhány falu is céhes településsé vált. Ez a tény azt is bizonyítja, hogy céhen kívül legény vagy mester nem dolgozhatott a helységben, közös céhet kellett alakítaniuk (pl. Mihályi, Vadosfa, Révfalu, stb.). (3.1.) A céhemlékek alacsonyabb vagy magasabb művészi színvonala természetesen függött a céh gazdagságától, a példakép anyacéh ismertjelképeinek minőségétől. A tárgyi emlékek száma nem mondható túl nagynak, különösen, ha a fennmaradt kiváltságlevelekhez viszonyítjuk azokat. A céhiratokat a kibocsátó erősítette meg több alkalommal is az évtizedek, évszázadok során. A céhlevél a mesterek legféltettebb bizonysága volt iparáguk szabad űzésére vonatkozóan. (3.2) Mária Terézia királynő céheket egységesítő rendelkezései között szerepelt a régi városi, földesúri privilégiumok begyűjtése, kilátásba helyezve a megújítottak kiadását. A korábban filiális céhek nagy számban váltottak királyi privilégiumokat, emelve ezzel szakmájuk tekintélyét, és a mezővárosi, falusi céhközpontok rangját is. A szabad királyi városok céhei azonban, amint a soproni és győri példák bizonyítják, vonakodtak a költséges eljárás teljesítésétől, ragaszkodtak régi kiváltságleveleikhez. Ezek megőrzését figyelhetjük meg a céheket eltörlő 1872-es helytartótanácsi rendelet életbe lépéséig. A kisebb helységek az ezt követő ipartársulatokban is tovább éltek a régi céhes szokásokkal. 1877-ben Rómer Flóris a Történelmi Társulatban tett javaslatot a céhek történeti emlékeinek módszeres begyűjtésére, múzeumokban, levéltárakban való elhelyezésére. Kezdeményezése a győri és a soproni céhek esetében igen eredményes volt. Sajnos, a mezővárosok és falvak mesterei szinte saját tulajdonként őrizték az írott, de főleg a tárgyi emlékeket, így azoknak csak töredéke került közgyűjteményekbe. A céhemlékek és a népművészet kapcsolatát, egymásra hatását ma már senki sem vitatja. Az emlékanyagot vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy a középkor végi egységes kultúra e szervezeteken keresztül is áramlott. Bár a 15-16. századi céhek egy-két pecsétnyomóját leszámítva, megyénk területén nem maradt olyan tárgyi emlék, ami népművészeti előképnek volna tekinthető, a 17. század fordulójától kezdve már egy sor iparágban találkozhatunk ilyenekkel. A magasabb színvonalú textíliák, bútorok, ünnepi használati edények és tárgyak adták a követendő példát. Széles körben terjedtek ezek a városi testületek, mesterek körében Győrben és Sopronban, 66
