Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai

12.2. Nemeskéri templom 17. századi szószéke, és 1730 körül készült tartó oszlopa.

tették a normális élet megindulását. (Bedy 1939) Ugyanakkor a Kisalföld nyugati peremvidékén, „Bécs árnyékában” viszonylagos nyugalomban folyt az élet, és a „németes” kulturális hagyomány eredményeként archaikusabb vonások őrződtek meg a paraszti kultúrában. (Askercz 1993)

A vallási küzdelmek legvéresebb korszaka a 18. század közepére már lezárult. A római katolikus egyház visszanyerte hatalmi és kulturális túlsúlyát, nem utolsósorban a rekatolizált Nádasdy, és a katolikus Esterházy családok, mint birtokosok és kegyurak, valamint a Győri Székeskáptalan, a Szentmártoni Bencések és az újjáéledő szerzetesrendek erőssége alapján. (Piszker 1933) Nem véletlen tehát, hogy a népi vallásosság legrégibb emlékanyagának döntő hányada a 18. századból vagy az ezt követő időkből datálható. Ekkorra tehető a három vármegye vallásföldrajzi térképének kialakulása is. (Csóka 1929, Vanyó 1928)

A 19. század utolsó népszámlálásának térségünkre vonatkozó adatai szerint a mintegy félmilliós lélekszámú Győr, Moson és Sopron vármegyék 83%-a római katolikus volt. A lakosság 12%-a evangélikus, közel 3%-a izraelita, 2%-a pedig a református felekezethez tartozott. A Moson megyei Fertőmellék, Hanság és a Lajtavölgy és a Szigetköz községei szinte kivétel nélkül katolikusok, függetlenül lakosságuk nemzetiségétől. A Tóközben, a Rába jobb partján megtelepült falvakban, illetve a megye déli részén evangélikus községek vannak többségben. Hasonló képet mutat az egykori Győr vármegye keleti határa is. Sajátos tömböt alkotnak a Komárom megyével határos csilizközi református falvak. Gyakorlatilag ebben a térségben élt területünk reformátusságának döntő hányada. A Rábaköz magyar falvainak nagyobb része katolikus, ugyanakkor a Sopron környéki németek a lutheri tanok követői.

A vallásos közösség szervező ereje, központja mindenütt a templom. Bár az épületek ritkán és nehezen köthetők a népművészethez - többségük a 17-18. században, vagy utána épített provinciális barokk, vagy legalább berendezésében e stílusban megújított kétségkívül hatással voltak a népi vallásosság tárgykultúrájára. A 18. század elejére szinte nyomtalanul eltűntek a középkori, vagy a török hódoltság idejéből származó olyan építmények, amelyek a helyi közösségek jámborságából keletkezhettek. A megye területén fellelhető románkori, vagy gótikus egyházi épületek kivétel nélkül földesúri családok patrónusi szándéka szerint épültek, akár a plébániai, akár a monostori életre hozták őket létre. A török dúlásait túlélő, egykori fa és sövénytemplomokat a 18-19. század polgárosulása, gazdagodása felszámolta. Ezek létéről már csak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek vallanak. (Varga 1971; 1972)

482