Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet
Ú-' f |и’м/ 10.43. Idős magyar férfi. Zsira, 1853-1854. SM.F.1662 polgárias cipőviselet. Nyárias, ingvállas, parasztos ruhához már a 19. század közepén elterjedt Rábaköz-szerte. A főleg fehér vagy világos színű, vastag fonalból, domború mintázattal, kézzel kötött, vaskos harisnyák is hangsúlyozták a lábikrát. (10.28., 10.33., 10.72.) A két világháború között sokan még egy bolti fehér patentharisnyát is húztak ünnepen a kézi kötésű alá, mert „úgy szebben mutatott”. A férfiaknak a fejviselete is szegényesebb, mint a nőké, de jelző szerepe szintén kiemelkedő jelentőségű a ruházkodásuk többi eleméhez képest. A bajusz az egész tárgyalt időszakban a magyar parasztos viselet állandó tartozéka. A Rábaközben 1840-ben legénynek kisebb, idősebb embernek nagyobb, de mindegyiknek pödört bajusza volt. (10.1.) Öregnek már lekonyuló, mint például a répcemelléki Zsirán. (10.43.) A 19. század végéig visszanyúló emlékezet szerint a kapuvári legények rövidre nyírt „kis pörge” bajuszt viseltek. Életkor- és állapotjelző volt, hogy csak az „emberek”, vagyis a házasok hordtak nagyobbat, mert a „nagy bajusz öreggit”. (10.3., 10.32., 10.48.) A pödrés, a természetes bajuszforma módosítása a szépségideál érdekében a 19. századi úri divathoz is hozzátartozott, de a parasztság körében tovább élt. (10.44.) A kapuváriak vasárnap reggel, amikor fölkeltek, bajuszukat „elkötötték hálóval”, bajuszkötővel. A reggeli tisztálkodás, öltözködés után, mire templomba mentek, már levehették a kötőt, szépen megállt a bajuszuk. Az első világháború előtti években csak az idősebbek pödörték a bajuszukat. 1920-1930 után nem lehetett bajuszkötőt kapni, ezért a legtöbb férfi „elnyírte a bajuszát” rövidre. (10.59.) Az 1960-as évekre, amikor már egyedül Kapuvárott élt a népviselet, ott akkor szinte helyi jellegzetességnek számított a bajusz, a polgárosultabb viseletű környező községekkel szemben. A német vőlegény bajusztalan volt 1839-ben (10.1.), a horvát fiatalember is 1840-ben. (10.8.) A 19. század végén, 20. század elején már pödrött bajszú a német házasember (10.12-13., 10.22.), a 19. század végén a horvát is (10.29-31.), ez valószínűleg az asszimilálódás jele. Hajukat a férfiak a 19. század közepéig egész életükben nem nyírták, hanem vállra leomló hosszúságúra növesztették. Erre utalnak az 1833-as és 1840-es répcemelléki és rábaközi leírások, ezt mutatják a képek a németekről, a horvátokról és a magyarokról is. A mosoni német vőlegény haja vége fölfelé bodorodik, viseleti összképében sajátosan párhuzamot képezve a mentéje kunkorodó aljával. (10.1-2., 10.26., 10.43., 10.45.) A megformált férfi hajviselet emlékét is őrzik adatok. Csepreg mezőváros Currens könyvének egyik bejegyzése szerint Szany határában 1831-ben talált halott „...haja kétfelül béfonyva fekete pántlikával”. Johann Georg Kohl 1842-ben megjelent útleírása szerint a Rábavidéken a „...mezőkön 418
