Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

többi szoknyát, „...és mikor elmentek a templomba és le kellett térdelni, a szoknyájuk feszesen állt, úgy néztek ki, mint a borító. ” (Sergő 1952,1; Kiss 1943, 10; Böcskei 1946, 44)

Csepregi visszaemlékezések is utalnak rá, hogy a sokszoknyás viselet milyen erősen módosította a nők alakját a szépségideál irányában. Egy asszony emlegette, hogy lánykorában, az 1910-es években egyszer elmentek kapálni. Egyikük, Rozika sovány lány volt. Amikor lefeküdtek délben pihenni, társai megszámolták szoknyáit, s meglepődtek, hogy öt keményített fodros alsószoknya is volt rajta, hogy kövérebbnek hasson. Egy férj pedig a felesége esti vetkőzését idézte föl: „Aki vékon asszon vót, levette a szoknyáit, ott maratt az asszon a széken!” Petőházáról tudjuk, az 1950-es évek elejéről „Amelyik lány vagy asszony vékony volt, az a ruhával »tőtötté ki magát«. A vékonyabbak 6-8, a testesebbek 4-6 alsószoknyát vettek magukra. ... Ha a lány vékonyka volt, és hogy mégis »gömbölü fara legyen«, kóbászt tettek a derekára. ... Ezt a kóbászt, amit ugyancsak kötővel erősítettek fel a derekukra a második alsó szoknya alá szokták venni. A sok szoknya felkötésével a kötőknek egész hálózata alakult ki a derékon. A testen pedig a szoknyák halmazát hordták az asszonyok, lányok. Az egyik téli este megfigyeltem a nagymamámat, aki még sokszoknyás viseletét hord, amikor vetkőzött lefelé. Levetett magáról három totyát meg egy réklit, aztán elkezdtefeloldozni a szoknyakötőket. Felbontotta, eleresztette a földre és kilépett belőle. Aztán a másodikat ugyanígy, majd a harmadikat, negyediket... hetediket, míg végül egy szál ingbe ott állt előttem »az a kis semmiség öregasszony« aki négy gyereket hozott a világra és nevelt fel, de meg hány hold földet megkapált. ” (Iváncsics 1956, 22-23)

A kapuvári szoknyaviseletben az első világháború után már mérséklődött a „bokrosság”. A divat irányítása lassan átkerült a kevésbé tehetősek, a napszámos réteg kezébe. Egyre többen öltöztek „vékonyan”. Az 1950-es évek elején „totósnak“ mondták, ha valaki igen rövidre csináltatta a szoknyáit, vagy ha nagyon sokat halmozott egymásra, de egy réteg még az 1960-as években is úgy öltözött. (Kresz 1952, 11) Előfordult, hogy a szoknya fölé kerülő öltözékelemek is szerepet kaptak a csípő kiemelésében, mint például az ujjas kifelé kunkorodó alja a mosoni németeknél 1839-ben. (10.2.) A kapuvári magyarok régebben nagy vállkendőt viseltek, amelyet háromszögűre hajtva, a mellen keresztezve hátul megkötöttek és a végeit kifektették a csípőre. (10.3., 10.58.) A 20. században már csak kisebb méretű selyemkendőt lehetett kapni az üzletekben, ezért kialakult a „páros kendő” divatja, két kendő kellett ugyanis ahhoz, hogy ugyanolyan hatást keltsen, mint a régi nagy kendő.

413