Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

копу kelméjű ujjast hordtak. Melegítő vállkendőt, „leterítő kendőt” Kapuvárott csak idősebbek viselhettek: „Ha Ián fölvette vóna, azt mondták vóna, hogy beteges, nem vették vóna el. ” A kevésbé melegen öltözés tehát azt jelentette, hogy nem kényes a fiatal.

A felsőtest és az alsótest látszólagos határvonalát az öltözködés módosíthatja. A természetes derékvonalnál magasabbra helyezett derékszabás - az empire divat - jelentkezett 1818-ban a mosoni horv átoknál. (10.26.) 1833-ban a „...paraszt helységekben Sopron felé [is, ahol]... már a’ ruha dereka rövidebb ’s alkalmaztatva van a ’ viselet a ’ változó módihoz, különösen néhol a Répcze mellett. ” (Kiss 1833, 31) 1840-ben általában a Rábaközben is elmondható volt, hogy ,,...a’ lány a’ szerfelett rövid derekú kis mellény nyel összvarrott [sic], bokáig érő szoknyát veszi magára. ”(F. 1840, 50) (10.1.) Noha az úri divatban már régen megváltozott a derékvonal helye, a kapuvári viseletben a 20. században is igen magas derékvonalat céloztak meg. Az ideálisnak tartott derékmagasságot külön kiemelték a szalagövvel, amely ruhadarab rábaközi specialitás volt. Alapformájában alkalmazták a csornaiak, akik a derekukat virágos selyemszalaggal övezték, ezt az övét hátul megkötötték, és a szalagvégeket lelógatták (10.36.) A szanyiak megoldása takarékos volt már a 19. század végén is. Mivel ujjasuk úgyis elfödte volna, nem drága szalaggal, hanem olcsó zsinórral övezték derekukat, amelyre csak hátul dolgozták rá a látható elemeket. „Két hosszú egyszínű vagy géppel hímzett tarka szalag lógott, hossza majdnem a szoknya hosszával egyező volt. Ezt nevezték »kikötőnek« ... A kikötő alját flitterekkel, gyöngyökkel díszítették, legaljára fémrojtot varrtak. ” (Molnár 1987, 35) A kapuváriak szalagöve más irányban alakult tovább, hangsúlyosabb lett, mert a derekat körülövező részét aládolgozott keménypapírral merevítették és díszeket applikáltak rá. (Ю.З., 10.28.) Hosszú, hátul lelógó végekkel csak első gyermekük megszületéséig viselték az asszonyok, utána a lelógó végeket el kellett hagyniuk.

Az alsótestre kerülő ruházati elemek a felsőtest ellaposítására irányuló tendenciával éppen ellentétben a domborítást, a csípő és far hangsúlyozását szolgálták. 1833-ban még csak a Sopron megyei horvátokról írták, hogy „...a’ fejérnépnek a' nagy csípőben és a’ puruczkán ’s szoknyán a ’ sok ’s különös szabású ránczokban ... van igen nagy gyönyörűsége. ” (Kiss 1833, 10)

A Rábaközben a 19. század közepéig még nem emelték ki a csípőt, legföljebb melegítő célzattal viseltek egymás fölött több szoknyát. (10.37.) Később már szépségideáinak tekintették az alsótest gömbölyűségét. A 19. századi polgári divat krinolinos-abroncsos szoknyaviseletének hatására még több szoknyát halmoztak egymás

409