Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

Amikor az 1840-es rábaközi leírás csúcsos megkötést említett, talán a kapuváriakra utalt. A 20. században a kapuváriak a felső kendőt úgy komponálták a háromrétegű fejviseletbe, hogy a hátul magasra helyezett hajkonty szintjéhez fölemelje a fej elülső részét is. Az eleve kemény anyagú selyemkendőt, vagy keményített puha kelméjű túli és batiszt kendőt elöl középen fölhúzták, s így profil­ból a fejtetőn vízszintes lezárás adódott a teljes háromrétegű fejvi­selet esetén. A hátsó kicsúcsosodás ellensúlyozta az elöl kiálló, meglehetősen nagy orrot. Laposabb volt a homlok feletti rész a szanyi, s leglaposabb talán a csornai viseletben. így látványában igen szélesnek tűnő fejforma alakult ki a 20. század elejére. (10.36.) A felsőtest és alsótest ruházatában, akárcsak a legtöbb magyar népviseletben, a nyugat-magyarországiakban is két fő típus külön­böztethető meg a szabás legáltalánosabb jegyei szerint. Az egyik az egybeszabott, alapelemű öltözék, a másik a kétrészes. A típus megnyilvánul az öltözék bizonyos, vezérdarabnak tekinthető ele­mein. A hosszú ing, vagy a felsőrésszel egybevarrt szoknya (zub­bony) adja meg az egybeszabott jelleget a gyermekek egész öltö­zékének. Az ingváll vagy ujjas szoknyával, valamint a gatya vagy nadrág inggel adja a derékban elválasztott, kétrészes jelleget a fel­nőttek öltözékének. A női viseletben a felsőtestre kerülő vezérdarab egyik változata a régiesebb ingváll. Egyenes szabásvonalú, egyúttal közvetlenül a testre kerülő, de ugyanakkor látható felsőruha szerepű is. Az ing­váll fölé szabályosan mellény és/vagy vállkendő is szokott ugyan kerülni, de a régiesen csuklóig érő, vagy a tárgyalt korban legtöbb­ször már könyök fölött végződő, újabb divatú rövid ingujj akkor is látszik. A másik változat a történelmileg újabb ujjas. Görbe szabás­vonalú, többnyire hosszú ujjú és alatta viselt szűkebb ingféle fölé rétegződik, amelyet teljesen takar. A Nyugat-Dunántúlon, a leg­­hangsúlyozottabban talán Kapuvárott, sajátos funkcióbeli megosz­lást, az évszakokhoz való igazodást is jelentett a népviselet virág­korában a két szabásváltozat viszonya. Az ingváll nyárias, az ujjas télies. (10.17., 10.39.) Ékesítő és jelölő szándékok csak árnyalják az öltözék megjelenését, de jellegén nem változtatnak. Például ha­jadon vagy házas egyaránt járhat ingvállas vagy ujjasos öltözékben is. Itt is érvényesült az általános magyar szokás, hogy a mellet pa­lástolni igyekeztek. „A magyar paraszt nőknél ugyanis a nagy ke­bel szégyen, 5 régebben elszorítással mesterségesen is megakadá­lyozták, hogy nagyon kifejlődjék.” (Györffy 1956, 91) A kapuvári viseletben nem túlzott mértékben, de határozottan érvényesült a mell ellaposítása. (10.17.) A mellényrésszel egybevarrt, legalsóként felöltött alsószoknya mellrészébe varrt kis húzott betétre, a 10.35. Idős, magyar, kato­likus asszony. Kajár, 1880 körül. Magántulajdon. 407

Next

/
Thumbnails
Contents