Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Horváth Terézia: Két nemzetiségi példa

tették madarakkal. A kompilált, még nem kiforrott új szerkezet, egy vázából kinövő, szögletes-szegfűs, keresztcsomós, gránátalmás, pávás, pelikános virágtő, „háromemeletes” megoldásban.

A közölt példányt javarészt szálánvarrott öltéssel hímezték, középsávjában vízszintesen megnyújtott öltésekkel és motívumokkal, mivel egy-egy keresztszem öt láncfonalat és négy vetülékfonalat fog át, a nagyjából egyenletes lánc- és vetüléksűrűségű lenvászon alapból. Holbein-öltéses kacsok és csillagöltések is szerepelnek a lepedővégen, amely a köznemes Rakovszky család kastélyából, beházasodás révén Panos Alajos hagyatékaként a Moson megyei, német lakosságú Rajkáról került múzeumba. Ács Anna kimlei horvátként publikálta, mivel horvát és német jelleget is érzett a tárgyon és a környékben csupán Kimién élt egy helységen belül mindkét nemzetiség. (Ács 1982, 166)

> 9.97. Gyapjúfonallal hímzett lepedővég. Négy kazettából áll a kompozíció: klasszikus megoldás. Sopron, 18. sz. vége.

SM. 59.31.10

> 9.98. Gyapjúfonallal hímzett lepedővég. A négy kazettát inda fűzi össze: kezdődő átszerkesztés. Sopron, 1800 körül.

SM.59.31.9

> 9.99. Gyapjúfonallal hímzett lepedővég. A kompozíciót átszerkesztették három egész és két fél ívbe. Sopron, 19. sz. eleje. XJM.NF.6000

Egy Sopron megyei hímzőstílus alakulása.

A szóban forgó szabadraj zú, talán a hiencekhez köthető stílus legtipikusabb megnyilvánulását csupán tizenhárom lepedőszél őrzi múzeumi gyűjteményekben. Többféle motívum - virág, madár, ember - fordul elő rajtuk, de a mustrától függetlenül a hatásos, lendületes, laza kivitel és a tettenérhető átkomponálás a különlegességük. Az ismert példányokat lenvászon alapra varrták, többszínű gyapjúval, vagy egyszínű, piros pamuttal, esetleg keveset tettek hozzá a másik féle fonalból is. A többi nyugat-dunántúli lepedővéghez képest szabadabban alkalmazták a közkeletű váza-, növény-, állat- és embermotívumokat. Ezeket fölnagyították, viszonylag kevés fonal fölhasználásával és kevés munkaráfordítással, de átgondolt szerkesztéssel dolgozták ki. A főmotívumot elvileg négyszer ismételték vízszintesen egymás mellett és három oldalról szegélyezték teljesen leegyszerűsített kerettel. A vonalas elemek jellegzetesen Margit-öltésesek, a felületkitöltések rácsozása soproni egyszerű- vagy kettős keresztöltéssel készült. (Ludvíková 1962; Horváth T.1998)

Valószínűleg a 18. század végéről valók azok a darabok, amelyeken a kazettás rend érvényesül, világosan elkülönülnek egymástól a főmotívumok. A képen mutatott példányon a hátranéző oroszlánok épp csak átnyújtják nyelvüket „kapcsolatteremtés céljából” a szomszédos kazetta irányába. (9.97.)

Feltehetőleg 1800 táján varrták azokat a lepedővégeket, amelyeken az átkomponálás kezdeti stádiuma figyelhető meg. Lazul a kazettás rend, a tagoló fácskák erőtlenek, egy végighullámzó inda

370