Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Szalontay Judit: Hímzés

9.83. Jegykendő fehér lyukhímzéssel, oldalain körbefutó levél- és szívmotívummal, cakkos szegéllyel. Kapuvár 20. sz. eleje. RM. 67.19.1

Viseleti hímzések

Egyes hímzésfajták csak az ünnepi ruhadarabokat díszítették, melyet a 19. század végétől a Rábaközben - főként Kapuváron - specialistákkal hímeztettek. A 20. században megnőtt a köznapi hímzett darabok száma is, amit az ügyes kezű asszonyok szinte mindegyike el tudott készíteni. A viseleti hímzés eredetileg a házi varráshoz köthető. Korábban csak a fehérneműt hímezték. A női- és férfiing, a gatya hímzéséről a 19. század közepétől vannak adatok.

A szálvonás a Rábaközi, viseletűket hosszan megőrző helységekben, - Kapuváron, Csornán és Szanyban - mindig fehér fonallal készült. Ezt a technikát viseleti darabokon Kapuváron a kézelős ingváll mellrészén és a férfi gatyaszárak alján - azok divatja múltáig - alkalmazták. (10.82.) Ennek a technikának ma már csak a „gatyavarrás” elnevezését ismerik, még akkor is, ha történetesen abroszt díszít. Kapuváron az ünnepi gatya szélén a háromujjnyi széles azsúrt szabadrajzú fehérhímzéssel tették hangsúlyossá. (9.84.) A 19. század végére a szélesebb subrikák is kialakultak, melynek mintáit: „rozmaringos”, „vizfolásos”, „kisrózsás”, „nagyrózsás”, „macskanyomos”, „búzaszem” (ovális), vagy a „gombos” (kerek)

358