Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Domonkos Ottó: Szövés, festés
oxigén hatására kékre változott. A kék szín kívánt színárnyalatának elérése után a ráfokról leszedett vásznakat fakádakban, 2-3 százalékos kénsavas-sósavas fürdőben átmosták. Ezzel a minták szigetelőanyagát leoldották, így előtűntek a kék háttérben a fehér minták. Ezt követte a folyóvízben való tisztára mosás, a magas állványokon történő szárítás, végül a mángorlás és a simítás. A sötétkék alapon fehér minták emlékeztetnek a kínai porcelánokra. Ennek nyugateurópai divatja adta a kézenfekvő ötletet, hogy ezek utánzatát, az új textilnyomó eljárást is ehhez hasonlították: „porcelán módra nyomnak” („drucken auf Porcelán Arth”). A kelmefestők Sopronban és Győrben a középkortól kezdve városi polgári igényeket elégítettek ki. Mesterei posztók, selymek, vásznak és fonalak festésével foglalkoztak. Magyarországi festőcéh nem lévén, a nyugat-magyarországi mesterek a bécsi Schön- und Schwarzfärber (szép- és feketefestők = selyem-, vászon- és posztófestők) főcéh kötelékébe kérték felvételüket. Mesterkönyvükből tudjuk, hogy 1628-ban két soproni, egy-egy ruszti és nezsideri mester közösen kérte felvételét a bécsi céhbe. 1663-ban a soproniak céhlevél másolatot váltottak a bécsi főcéhtől, e szerint éltek a 18. század közepéig. Ekkor a pozsonyiak elszakadtak a bécsi anyacéhtől, tudva, hogy Magyarországon, Lőcsén (1601) és Besztercebányán már önálló testületbe szerveződtek a festők, boroszlói (Breslau; Wroclaw) támogatással. A pozsonyiak a török kiűzése után az újjászerveződésből ki akarták venni a részüket, így hát 1767-ben önálló céhet alakítottak, amelynek privilégiumában főcéh rangot kaptak. A vidéki mesterek beszervezésére az egész Dunántúlra és a Duna-Tisza köze déli felére jogot nyertek. Két nagy központ alakult ki Sopronban és Győrben, ahol öt-hat mester is dolgozott egy időben. A 18. század végére, a 19. század közepére kialakult - igen jó eloszlással -, a vidék kékfestőműhelyeinek hálózata. A helyi igények kielégítésén túl, a megye vásáraira vitték változatos termékeiket. (9.33.) A festők - a munka nagy vízigénye miatt - rendszerint folyóvíz mellett építették fel műhelyüket, lakóházukat. Mosonban a Duna mellékágára (Kis-Duna) épült a közösen használt festőház. Sopronban az Ikva és a Rák patak mellett állt több műhely, de a Festő köz, mint utcanév is a régi mesterség emlékét őrzi a mai napig. Győrben a Rábca kínált lehetőséget több mesternek is, akik egymás mellett dolgoztak a Festő utcában. A győri és soproni festők jelentős termelése a vándorlólegényeknek munkaalkalmat és szállást is biztosított. Erről tanúskodik a két szállásjelző tábla. A győri a kádakban végzett festést és az indigótörést szemlélteti. A soproni táblán a lóhajtású 325
