Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balázs György: A gazdálkodás tárgyai, a ház körüli munkák díszített eszközei

7.4. Poncolt mesterjegyes szekerce. Kapuvár, 19. sz. második fele.

RM. 67.116.1 alapján.

7.5. Poncolt szekerce. Kapuvár, 19. sz. második fele. RM. 78.277.4 alapján.

7.6. Szalukapa. Babót, 19. sz. második fele.

RM. 69.142.1 alapján.

mesterjeggyel jelzett, utalván a készítő műhelyre, mesterre. (7.4.) így a Kapuvárról gyűjtött két szekerce valószínűleg egy helyen készült, jelzései, félhold és csillag alakú beütései hasonlóak. (7.5.) Poncolással díszített az ácsmunkáknál használatos szalukapa is, amellyel az ácsok a vájolatot, a csapolások helyét mélyítették ki. (7.6.) A fej felső, éltől távolabb eső részét díszítette a kovács íves, félkör alakú hidegvágót és pontozót beütve a vasba, stilizált virágmintát alakítva ki ezzel. A kovácsoltvas szerszámoknál általános beütéseket, poncolásokat találunk a különböző funkciójú kalapácsok, csákányok fejének díszítésénél. (7.7.) A zömök, mindkét végén hegyes kovácsolt malomkővágó kalapács nyél lyuk körüli részét díszítette poncolással és „RT’ monogrammal (mesterjeggyel) készítője. Pincés Vilmos nagybajcsi hajómolnár használta az 1940- es évek végéig. A „hajóvarró kalapácsot”, amelyik egyik végén villás, másikon négyszögletes, s a hajómalmok deszkáit - az azok közé bevert mohát és lécet - összefogó „ iszkápa ” szegeket verik be vele, egyik oldalán „EA” monogrammal, másikon stilizált virágmintával díszítették. Ugyancsak Nagybajcsról került a múzeumba a kiscsákány, vagy „szalu” is. Vályú készítésére használták, innen az általánosan ismert neve: vájó fejsze. Fejének nyél felé eső lapját a helyi kovács hullámvonalas, pontozós beütésű mintával díszítette. Oldalán „FL” monogram.

A Kisalföld Győr megyei, déli részén, elsősorban a pannonhalmi apátsági puszták, majorok legjellegzetesebb díszített eszköze a faragott járombélfa, „béfa”. Egyes vidékeken, így például Borsodban, Kalotaszegen a járom felső fája, a járomfő, vagy felfa faragott, festett, míg Békésben, Veszprém megyében s a Rábaköz „győrmegyei részében és annak is csak a déli oldalán ... különösen a benczésrendpusztáin” jobbára a bélfát díszítették. Pálos Ede a századforduló első évtizedében járta be a Rábaközt, s rajzolta le füzeteiben a népi díszítőművészet remekeit, helyenként a készítés eszközeit is. Ebből az anyagból adott közre egy bő válogatást 1911- ben a Néprajzi Értesítőben, s utólag előkerültek eredeti gyűjtőfüzetei, melyekből további értékes adatokat tudunk meg: „A díszes bélfát csak a puszták és majorok népe, a béres faragja. A járom alkatrészei a béfa (belfa), alfa, felfa, nyakszög és járomszög. A béfa rendesen nem nyúlik magasra a járom fölé, de az uraságnak négyes ökörfogatán az első igán, illendőnek tartja a béres, a kire a négy czímeres ökör van bízva, hogy díszes legyen a járom ezen alkatrésze. És mikor ezek a négyes fogatok hosszú sorjában végig vonulnak hébe-hóba a város utczáin, búzát szállítani a gabonakereskedő vagy a vasút raktárához, érdekes látványt nyújtanak a szép őszi napfényben a termetes magyar ökrök tarka béfájukkal. Erre a tar-234