Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

F. Tóth Zsuzsanna: Lakáskultúra

sok munka volt vele, és kevés volt az érte járó fizetség. (Csilléry 1983, 41) A kereslet is alábbhagyott a hegedűhátú székek iránt. A módosabb családok már nem rendeltek ezekből, így az ügyesebb kezű faragók is felhagytak készítésükkel és a század második felétől csak néhány ügyetlenebb barkácsoló fogott hozzá egy-két darab megformálásához. (Csilléry 1987, 36) A 20. század elején tapasztalható a forma és a díszítés hanyatlása. A következő fázis az volt, amikor már csak a formát tartották meg, esetleg egyszínűre, barnára vagy zöldre festették a széket. A keményfát gyakran felváltotta a fenyő. (6.24.) Amikor pedig megjelentek a gyárilag készített kávás szerkezetű konyhaszékek, a felvetett ágy előtt is átvették a régi díszbútor szerepét.

Múzeumi gyűjteményeinkben megőrződött néhány igen figyelemre méltó, hasonló szerkezetű karosszék. Ezek ülőlapja félkör alakú, abba csapolták be a három vagy négy lábat. Karfáikat esztergályozott oszlopokra ültették rá, melyeket szintén az ülőlapba csapoltak be. A karfákat félkör alakban meghajlították, vagy eleve ilyen formájú fát választottak ki e célra. Ennek egyik szép példánya a Moson megyei Kimléről származik. (6.25.)

6.24. Támlásszékek, 19. sz. SM.66.5.1; 56.3831; 56.384.1; 56.232.1 alapján

6.25. Karosszék. Magyarkimle, 19. sz. első fele.

HM.95.1.1

201

■