Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Filep Attila: Építkezés

4.51. Faragott ágasfa festett díszítményei. Nyalka, Kossuth u. 69.

Filep Antal felvétele 2000.

ácsmesterségben megszokott, egyszerű vonalas motívumokkal kisebb szakaszokra tagolták. Többnyire „X” alakú, vésővel beütött elemekből róttak szalagszerűen futó mintázatot, amit a szemlélődő tekintet jól észrevehetett. Az ágasok homlokfelületén viszonylag magasan, a felső vége előtti harmadban vésett, faragott keretben bevéshették az építés évszámát, az építtető gazda nevének kezdőbetűit. Az ágasok olykor az egykorú festés maradványait is megőrizték. A hangsúlyos metszett, vésett, faragott felületeket vagy kontúrjukat vörös okkerrel festették, hogy kiemeljék a formákat. (4.48., 4.51.) Az ágasok teljes felületét eredetileg sem nem meszelték, sem nem mázolták. A barnás, feketés vagy napszíta szürke felületű gerenda mintegy ellentéte volt a gondosan meszelt homlokzatnak, ami szerkezeti hangsúlyt biztosított. Az ágas talaj közeli végét, ha már romladozott, rendszeresen meszelték vagy mázolták, hogy korhadását lassítsák, a nedvességtől valamelyest védjék. Olykor a házvéghez - az ágas és az udvar felé eső falsarok közé -, agyagból padkát raktak, ahová kiülhettek, ha idejük engedte. (4.52.)

Az ágasfás tartószerkezet közvetlenül meghatározta a lakóház építészeti képét is. Ahol korábban az ágasfás tartószerkezetű, szelemenes tetőszék volt általános, az utcai homlokzaton csak egyetlen, aszimmetrikusan elhelyezett ablakot építhettek be. A 19. század végéig, 20. század elejéig az ollóágasos és az állószékes tetőzetű épületek is többnyire fenntartották az aszimmetrikus, egyablakú utcai homlokzat építés normáját. (4.1., 4.25., 4.48-49., 4.52.) A 20. század első harmadától a házak felújításainál egyre gyakrabban kettősablakúvá alakították át az utcai homlokzatokat, mivel ezt városiasabbnak tartották. A tetőszék tartószerkezete nemcsak az utcai ablak elhelyezését határozta meg, de közvetve hatott a szoba berendezésére is. Hagyományosan mindig az utcai és az udvari ablak tengelyeinek metszésében jelölték ki a lakószoba asztalának helyét. A sarokpad és az asztal megkívánta a sarkos berendezést.

Az ágasfás, szelemenes tetőszék Kelet-Közép-Európában és a tágabb környezetében valaha a legelterjedtebb tetőszerkezet volt. Kisalföldi, tömeges fennmaradása és igényes, barokkos formaképzése európai összevetésben is figyelmet érdemel. Ma is látható emlékei néprajzi, építészettörténeti értékük okán, feltétlen védelmet kívánnak.

A kisalföldi házak megjelenését esztétikai értékét alapvetően meghatározták a tetőformák. Szinte kivétel nélkül mindig nyeregtetőket építettek. A 19. végén, a 20. század elején a legarchaikusabb házak között nem volt ritka a farazatos, lekontyolt tető. Pálos Ede és diákjai Győr környékén is megörökítették néhány példányát. Csatkai Endre és Dömötör Sándor a megye déli szegélyén, Mihá-126