Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Filep Attila: Építkezés

A mai telekbeépítéshez hozzátartoznak a gondosan elkerített udvarok, de még az 1960-as években sem volt ritka a kerítetlen udvar. (4.25,) Ilyen esetben a régi gyakorlat élt tovább, amikor is a falut magát kerítették körül gondosan, hogy a közeli földeket megvédhessék az elkószáló állatoktól. Hevenyészett kerítés védte az udvarok végében kialakított kerteket is. Adatközlőink úgy vélekedtek, hogy a gépkocsiforgalom tömegessé válásával lett általános az utcai kerítés. A telek és az udvar igényesebb bekerítése részben a telek tulajdonosának vagyoni helyzetét tükrözte. A jobb módú gazdák körében általános volt a 19. század elejétől az utcai telekhatár gondosabb lekerítése, csinos utcaajtó és takarosán kialakított kapuk építése. Az 1900-as évek elején Pálos Ede már alapos leírást adott Győr vidékének népművészeti értékű kapuzatairól. Bemutatta alakváltozataikat, néhány esetben megörökítette festett faragású díszítéseiket is. Az ötvenes évek végén már nyomukat is csak elvétve lehetett megtalálni. Az utóbbi 60-70 évben legfeljebb a kapuk szerkezete, a barokkos hagyományokra utaló körvonala emlékeztethetett a tradícióra, amit azért is sajnálunk, mert a festett, faragással díszített kapuzatok állítását az egész kisalföldi tájon azonos módon oldották meg. (4.26-27.)

A 19. század második felétől, utolsó harmadától különösen a megye nyugati felében elterjedtek a költségesebb, falazott kerítések. Hozzájuk gondosan kivitelezett, architektonikusan tagolt pillérek közé fogott kis és nagykapuk tartoztak. Meszelt, fehér felületeik hozzátartoztak a hagyományos faluképhez. (4.28.) A 20. század második felétől átalakult a kerítés-, kapuállítás szokásrendje is. Különféle vaskerítéseket, vaskaput alkalmaztak. A hagyományos fonott sövényeket egyedül az ártéri füzes melletti falvakban lehetett fenntartani.

4.25. Agasfás lakóház kerítetlen udvara, Tápszentmiklós.

Filep Antal felvétele I960. XJM.NF.519

107