Mészáros Júlia, N.: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról - Győri művészettörténet 4. (Győr, 2003)

N. Mészáros Júlia: A Győri Művésztelep működésének és alkotótevékenységének 35 éve

Emerenda (Ajka) pasztell technikával készített Hajnali munkásjárat című műve az egyetlen említésre méltó kompozíció. A hajnali járatokon utazó mindig álmos munkásfejek kiilön-külön is jó portrék. ” (19) A harmadik évi művésztelepi tárlatról beszámoló újságíró a zsűri nehéz helyzetét ecsetelte és a kiállított müvek csekély számát, valamint egyenetlen színvonalát kifogásolta: -„A zsűri 100 képből és szoborból mindössze 22 festészeti, grafikai alkotást és két szobrot talált bemutatásra alkalmasnak, azonban még közöttük is nagy az értékrendbeli eltérés. ” (20)

Az első öt év teljesítményét összefoglaló, az egyetlen képzőművészeti szakfolyóiratban megjelent kritikában (Művészet) Széman Béla még a telep működésének értelmét is megkérdőjelezte: -„a telep korszerűtlen. ... Nyaranként, rendszerint a megye rajztanárai jönnek ide. Egy-két hetet töltenek itt, jól érzik magukat. Am vitatható, hogy minderre szükség van-e?” (21)

A Győrben maradt és a különböző dokumentumokból beazonosítható művek, valamint a napilapokban megjelent cikkeket kísérő reprodukciók ismeretében a Győri Művésztelep 1969-től 1975-ig tartó első korszaka - mai szemmel nézve - a hazai művészettörténet szempontjából alig eredményezett többet, minthogy létrejött egy olyan űj alkotóhely, ahol nyaranta néhány héten át, tematikai megkötés nélkül, tehát viszonylag szabadon, kiváló alkotói légkörben, egymást ösztönözve dolgozhattak a kiválasztott résztvevők. Láncz Sándor művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport főmunkatársa is ezt értékelte, amikor így nyilatkozott: -„Rendkívül tetszik nekem a jó szellem, a nyugodt, hangulatos, baráti légkör. Nagyon szerencsésnek tartom, hogy - ellentétben más művésztelepekkel — nincs számottevő kötöttség. A művészek lehetőséget kapnak egyéni elképzeléseik megvalósítására. Azért emelem ezt ki, mert véleményem szerint a művésztelep olyan alkotóműhely, ahol az egész évben dédelgetett gondolatok érlelése folyik, kiegészülve új élmények szerzésével és elraktározásával. Ennek a célnak a győri Művésztelep teljes mértékben megfelel, s jó ügyet szolgál a város a telep fenntartásával. ” (22)

A résztvevők körét és a pedagógustovábbképzésre emlékeztető programot, valamint a megvalósult műveket tekintve, érthető, hogy a győri művésztelep nem keltette fel különösebben a művészettörténészek figyelmét. Szémann Béla egyértelmű elutasításával szemben Láncz Sándor azonban továbblépésre bátorította a szervezőket, amikor egy általa tartott művésztelepi előadás és az 5. Kiállítás megnyitása kapcsán 1974-ben néhány napot Győrben töltött: -,,A művésztelepen legnagyobb részt pedagógusok dolgoznak, akik elszórtan, egymástól távol élnek az ország különböző részein. Itt találkozhatnak évente egyszer, kialakíthatják saját szakmai közösségüket, hatnak egymásra, tanulnak egymástól. És az erős, következetes szakmai vezetés egyszersmind bírálója, kritikusa is ennek a közösségnek. Csak dicsérni tudom a győriek kezdeményezését, s biztatni őket a művésztelep további fejlesztésére. Gazdagítsák új színekkel; hívják meg a győri vagy a megyei festőket, esetleg külföldi vendégművészeket is. ” (23)

25