Grotte András: Győri ötvösség 1800-1872 - Győri művészettörténet 3. (Győr, 2002-2003)
Tanulmányok
fässem u. Verfertigt auf Bestellung alle in sein Fach einschlagenden Arbeiten ... aus jedem Metall ...” (Handels-Adressen-Buch von Kärnten. Herausgeben von M. F. Klatzer. Villach, 1857). Hasonló a helyzet Grazban is. Erről: Monika Reiterer: Dir Gürtler. In: Das Steirische Handwerk. Katalog Graz, 1970.1. k. 309-310. o. Nagyon érdekesek és az idézettnél sokkal részletesebbek az 1769-ben, a morvaországi Olmützben készült specifikációk, amelyek pontosan körülírják a kardcsiszárok, ötvösök és sárgarézművesek által készített munkákat (Carl Schirek: Die Punzierung in Mähren. Brünn, 1902. 157-160. о.). Azért is érdemes számontartani ezeket, mert a céhek között felmerült vitás kérdések rendezése céljából készültek, és többször hivatkoznak a hagyományosan folytatott gyakorlatra. A részletes elemzésre, mivel jelen munka tárgyválasztásán túlmutatna, itt nem vállalkozhatok. 2 E. Toronova helyesen jegyzi meg, hogy Magyarországon (és fenti példáink szerint Ausztriában) nem létezett olyan előírás, amely tárgytípusok szerint határolta volna el a mesterségeket, elsősorban az ötvösöket és a rézműveseket, azonban a felhasználható anyag tekintetében az előírások léteztek. (Éva Toronova: A szlovákiai rézművesség és helye a városok iparművészeti kultúrájában. In: VII. Kézművesipartörténeti Szimpózium. Veszprém, 1990. november 12-14. Veszprém, 1991. 174. o.). 3 Clawes Szvante brauschweigi puskaműves 1572-ben keveredett vitába az ötvösökkel, mert lőportartókat és pisztolyokat díszített arany-és ezüst berakással. Az itteni puskaműveseknek állandó vitáik voltak az ötvösökön kívül a kardcsiszárokkal is, hasonló okokból. (Wolfgang Glage: Ein Braunschweiger Prunkwaffe. In: Kunst und Antiquitäten. 1981. II. sz. 54. o.). A speyeri ötvösök a 18. században a sárgarézművesekkel (gürtlerekkel) szemben a privilégium legkisebb megsértése esetén is azonnal beadvánnyal éltek, míg a városban működő ezüstáru- manufaktúra látszólag nem zavarta őket (Eva Toepfer: Das Speyerer Goldschmiedehandwerk. Speyer, 1989. 18.. 30-31. о. Grázban, a céhek vitáiról lásd: Monika Reiterer id. m. I. к. 310. о. 4 Fel kell itt hívni a figyelmet arra, hogy a 18. sz. elején, amikor a török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc befejezése után nagy területeken megindult az egyházi élet újjászervezése és az új templomok felszerelése, a szegényebb vidékeken az egyházi edények jelentős része rézből készült. Hogy ezeket ötvösök vagy rézművesek készítették-e, ma még nem tudjuk eldönteni teljes bizonyossággal. Az azonban biztos, hogy egyes helyeken (pl. Egerben) az ötvösök és a rézművesek közös céhet alkottak (Magyarország műemléki topográfiája VII. k. Heves megye műemlékei. I. k. 119. o.), és itt a viták sem lehettek élesek ebben az időben. 5 A magyar nyelv történeti- etimológiai szótára. III. Bp., 1976. ötvös = 1389: Villis Barath Wthwes Bolhaas Zabaas Aranyas; 1393: Wthuus; 1395 k.: „aurifaber: ethues”. Besztercei szójegyzék 732: Goldscmied= 1389; Származék: ötvesség 1801/1895. Magyar nyelvtörténeti szótár. Bp., 1891. Ötvös= Ewtues Goldschmied. Pesti: Nőm. 41. aurifex, aurarius, bracteator, banausus c. aurifaber, aurifex. Ma: artifex; Bécsi С 114, argentarius. 6 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára, V. k. Bp., 1961. 7 Hazánk, 1847. február 6. 64. o. 8 Érdemes összehasonlítani ebből a szempontból az 1829. és 1836. évi, illetve az 1846. évi győri restaurációs összeírásokat (Eperjessy: A szabad királyi városok kézművesipara ... id. m. 312. o.). 1846-ban nem szerepel boglárkészítő (az addigi aurichalcharius), de megjelenik a kolompáros mint foglalkozásnév a sárgarézből dolgozóra. Vagyis, míg az arany-és ezüstműves megnevezés jól meghatározhatónak 35
