Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)
A 18. századi győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkái
is anyja belvárosi házában lakott. Később lakást bérelt ugyanott, majd a megörökölt apai házba költözött, amit eladott, mert 1772-és 1778 között ismét lakást bérelt. Nem lehetett szegény, mert az 1780-as évek elején egy árverésen megvette a piactér sarkán álló fővárta épületét és átépíttette. Anyja egyébként 1000 ft készpénzt és egy 2300 ft-ot érő házat hagyott rá. 1788-ban fia feltehetően lopott ezüst tárgyakat vásárolt, amiért az apát nem választották meg céhmestemek. Második felesége, aki biztosan nemes volt, de aki soha nem bocsátotta meg mostohafia vétkét, kizárta a férjet az örökségből. Nigl fennmaradt művei között csak egyházi tárgyakat találunk. Mint céhmester, valószínűleg elsősorban egyházi megrendelésekre dolgozhatott. Egy újabb mester, Andreas Schweyer pályakezdésének anyagi kondícióit már jelzi, hogy céhes ötvös leányát vette feleségül. A közepes módú aranymívesek közé tartozhatott. Csak 1780 körül vett saját házat, addig bérelt lakásokban lakott. Valószínűleg abban reménykedett, hogy megörököli apósa, Johann Michael Kopf műhelyét, anyósa azonban még azután is megtartotta, hogy' hozzáment Thomas Leffler ötvöshöz. Mívlátó mesterként mégis nagy tekintélye lehetett: 1787-ben szakértőként ő is részt vett a csornai prépostság javainak összeírásán. Kevés fennmaradt műve egyházi személyek megrendelésére készült. A 18. század utolsó negyede gyötrelmes időszaka lehetett a győri ötvösöknek. Az egyházak jelentőségének csökkenése mellett a társadalmi válság fokozódása és a kultúrában lezajló változások, pl. a viselet megváltozása vagy a kereskedelemben az olcsó ékszerek és használati tárgyak tömeges megjelenése, stb jelentősen befolyásolták megélhetésüket. Minden területen csökkent megrendelésük. Nem véletlen, hogy ismét konfliktusba kerültek a kontár mesterekkel, ezúttal Michael Döller rézművessel, akivel többször pereskedtek (18), de ifjú mestertársaiktól is féltették egzisztenciájukat (19). Anyagi körülményeiket jellemzi, hogy alig neveltek inast. A század utolsó céhmestere, Simon András például élete végéig nem tudott házat venni, s mindössze saját fiát tanította. Johann Krick egyetlen inasát is átadta mestertársának, hogy nyáron ne kelljen műhelyében dolgoznia (20). Feltehetően vidéken jobban meg tudott élni ház körüli mezőgazdasági tevékenységéből. Fennmaradt munkája alapján csak Johann Gottfried Hentsch dolgozhatott rendszeresen jelentősebb megrendelésre. Jobb anyagiakkal rendelkezhetett társainál, mert mindkét fiának pénzzel váltotta meg inaséveit. Halála után leánya győri ötvösmester felesége lett. Az egyetlen végrendelet ebből az időszakból egy osztrák származású ötvöslegényé. Antonius Pojté. Vándorlása során Bécsből került Győrbe. Mestere valószínűleg Thomas Leffler polgári aranyműves volt, végrendeletének ötvös tanúja. Halálos ágyán tollba mondott testamentumában a legény arról rendelkezett, hogy a keresztény katolikus szokás szerint és a tartományi hagyománynak megfelelően a bécsi külvárosi temetőbe temessék el. Már Győrbe kerülésekor árva lehetett és a 35
