Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)
A 18. századi győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkái
származású ötvösök nemesi címének további előfordulásából, a más céhekben ezüstöt művelőkkel szemben megnyert perekből, a más rangosabb céhbelivel, vagy nemesekkel kötött házasságokból, valamint abból a tényből, hogy az ötvösmesterség elsajátítása többé-kevésbé a század végéig vonzó maradt a gazdagabb családok fiai. főként azonban a feltörekedni vágyó fémműves céhek mestereinek leszármazottai, sőt a nemesi címereslevelet szerzett polgárok, de a kisebb vagyonú nemesek körében is (7). Az ötvösök fiain kívül az inasok között legtöbbször gombkötők, rézművesek, ónművesek, harangöntők és övkészítők gyermekeit találjuk (8). Házasságaik is e körben gyakoriak, bár a jobbmódú mesterek maguknak, illetve gy ermekeik jövendőbelijének náluk gazdagabb személyeket, vagy1 nemesi családok tagjait igyekeztek megnyerni (9). Később, főleg a század második felében, a nehezen megszerzett vagyon megtartása érdekében, vagy' a költséges műhelyépítés elkerülése végett az egy más közötti házasodás lett gyakoribb. A 18. századi győri ötvösök anyagi helyzetére és munkával való ellátottságára a különféle adózási könyvekből, kölcsönügyletekből, felvallásokból, perekből, végrendeletekből, sőt a fennmaradt műveik minőségéből, azaz általában közvetett úton következtethetünk. Mindössze két ötvös, id. Johann Michael Criimes és Thomas Leffler végrendeletét ismerjük, közülük Thomas Leffleré az utóbbi időben szem elől veszett, illetve lappang valahol. Az említett forrásértékű levéltári iratok adatai szerint a módosabb mesterek a belvárosban éltek, saját házzal rendelkeztek, s itt nyitottak műhelyt. A szerényebb anyagiakkal rendelkezők a belvárosban csak lakást vagy szobát, esetleg műhelyt béreltek, vagy a város más részein, így pl. Újvárosban laktak, s valószínűleg ott is dolgoztak. Némelyikük ház körüli mezőgazdasági munkát is végzett. A század végén olyan mesterről is tudunk (Johann Krick). aki nyáron becsukta belvárosi műhelyét és vidékre költözött, ahol feltehetően a biztosabb megélhetést nyújtó mezőgazdasági tevékenységből tartotta fenn magát. Az eddigi feltevések szerint a győri ötvösök a 18. század első felében sok más t árosban élő mestertársaikhoz hasonlóan, munkáikkal elsősorban a helyi polgárság igényeit elégítették ki. viszonylag ritkán dolgoztak egyházi megrendelésre, vagy gazdagabb polgárok, nemesek megbízása alapján. Még kevesebb volt azok száma, akik más városokban vagy községekben élők megrendeléseinek tehettek eleget. Helyzetük mostani ismereteink alaján azonban a fent leírtaknál némileg jobb lehetett, amire Létovics István újonnan megtalált számadó füzete a bizonyíték (10). Az országos összeírások és az azokat alapul vevő korábbi tanulmányok 1720-ban mindössze két ötvösmestert - Létovics Istvánt és id. Johann Michael Crinnest -, 1732-ben pedig név nélkül hármat említenek a győriek közül, mint akik a belvárosban. illetv e - az 1732. évi jelentés szerint - a külső városban működtek. Ez utóbbi évből később négyre korrigálták a mesterek számát (11). akik - mint 29
