Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1523-1700 - Győri művészettörténet 1. (Győr, 1998)

A győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkája a XVI-XVII. században

gyöngyházból való Agnus Deit, újabb kockás gombokat és egy- egy janicsár késnyelet vetett ismét zálogba. Földes János ugyanekkor egy- egy gyűrűt, Thasi Péter pedig öt boglárt és egy gyűrűt, feltehetően valamennyien saját müveiket. A győri ötvösöktől igényelt és a helyi polgárok által használt ötvöstárgyakról a céhjegyzőkönyvön és a végrendeleteken kívül zálogkötelezvényekből, inventá­­riumokból és peres iratok alapján tudunk. A végrendeletekben néha az értékét is megnevezik a tárgyaknak, pl. Szabó Jánosné 1604- ben kelt végrendelete szerbit pozsonyi ezüst pártaöve 17 forintot, két ezüst kanala három forintot, egy arany gyűrűje szintén három forintot ért (212). A számtalan hétköznap is használt, formáját tekintve egyszerűbb ötvösmunka mellett viszonylag ritkán találkozunk különleges ötvösművekkel, vagy részle­tesebben leírt ötvöstárggyal. A kivételek között említhető Döbrösy György házastársának húsz ezüst tallért érő csörgő ezüst pohara (213), Oppicz János aranyozott pohara, amely „oly formán chinalt, mint égi kelyheczke” (214), Gyurekovicz Pál ezüstbe foglalt, aranyozás nélküli Agnus Dei figurája (215), Maradich György házastársának aranyozott peremű, nagy ezüst pohara, férje aranyozott címerével díszített négy egybejáró pohara, gyöngyházból kirakott kézpárral díszített aranyozott ezüt pártája és két ékköves keresztje, amelyek egyikéhez lánc is tartozott (216). További példa Buday Miklós házastársának hat egybejáró szögletes aranyozott ezüst pohara és tallérokkal fűzött gyermek nyaklánca, valamint aranygyűrűje öt rubinkővel körülvett gyémánttal (217), Győri Balogh István 12 arany borítású gyöngyös kapcsa (218), Fodor János két gyöngyben végződő ezüst tűje, som formájú, gömbölyű apró ezüst gombjai, arany- és fekete gyöngyökből fűzött nyaklánca, (219), Egri Márton régi módon csinált, patinázott kelyhe és aranyozott ezüst rózsafuzére (220), vagy Bohovit Szabó János özvegyének „Giüsu forma aranias pohar”-a (221), Рока György macska alakú aranyozott ezüst pohara (222), Hubinai Miklós meggyszínű jácintköves aranygyűrűje (223) vagy Surányi Mihály feleségének szőlőgerezdes aranyozott ezüst pohara (224) és Leeb Márton özvegyének 46 latot nyomó ara­nyozott ezüst palackja (225). Egy 1616- ban kelt végrendeletben ezüst foglalatú szerecsendió pohárral is találkozunk (226). Az egyik legkorábbi zálogkötelezvény 1603- ból való, Nyéki Péter leányának javairól szól, amiket tutora zálogba tett, hogy pénzt vehessen fel. A zálogba vetett tárgyak között arany pártaöv, sima aranyos és gyöngyös aranyos fedelű edény, valamint arany nyakbavető, azaz nyaklánc szerepelt (227). Egy 1629- ben írt zálogkötelezvényben arany kupa, több helyen aranyozott ezüst lábaspohár, egy kisebb ezüst lábaspohár, egy belül aranyozott ezüst pohár, egy öreg arany pártaöv, egy ezüst pártaöv hüvellyel, hat aranygyűrű, tíz bokor régi aranyozott ezüst kapocs, öt bokor fehér ezüst kapocs, egy gyermek nyaklánc és fél ezüst kanál szerepel. Szombat Szabó Mihály városi esküdt tette 44

Next

/
Thumbnails
Contents