Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)

Tomka Péter: Az avarok kora

A foglaló avarokat nagyállattartó, sátorlakó keleti népként képzeli el mindenki. Magukkal hozták viseletűk főbb elemeit (veretes öv, férfiak fülbevalói — még akkor is, ha a tárgytípusok maguk már a Kárpát-medencei alakulást tükrözik), őrzik még szokásaikat (ilyen például a fegyver—lószerszám együtteséből álló halotti áldozat). „Kultúrtájra” jöttek azonban, az itt talált népek falvakat laktak, földet műveltek. Igen hamar szembesültek azzal a ténnyel, hogy a Kárpát-medence nagy része alkalmadan a nomadizálásra. Voltak ugyan olyan csoportok, amelyek alkalmas tájakon még sokáig ragaszkodtak hagyományos életmódjukhoz, mások, máshol gyorsabban alkalmazkodtak a letelepült életformához.

Az állattartók harcias megjelenéséből azonban alig engedtek: halottaikat bőven ellátták fegyverekkel, amiről az íj végeinek és markolatának csont borításai, a tegezdíszek és a nyilak kötegei, a lovas harcmodornak megfelelő keskeny, hosszú kardok és könnyű lándzsák, értékes páncélingek sírba dobott darabkái tanúskodnak. Az avarok hozták magukkal Európába a vaskengyel ismeretét.

Az ékszereket megbecsült ötvösök készítették, a fegyvereket kovácsok gyártották, a gyepvasércet specialisták olvasztották. Bár a mindennapi edények háziiparszerűen, otthon készültek, a díszedényeket nagy tudású fazekasok állították elő. Ménesek, szarvasmarha csordák és juhnyájak létét igazolják a sírokban bőségesen talált állatcsontok. Az italt bőrtömlőben, faedényben, keleties formájú cserépedényekben, kivételesen bizánci amforákban, az igazán előkelőkét nemesfém edényekben mellékelték.

82