Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)

Nagy Andrea - Pesti Krisztina: Avar kori telepmaradványok Győr-Moson-Sopron megyében

A közelmúlt ásatásai közül a Győr—Interfruct Áruház területén, 2006 nyarán feltárt avar kori településmaradványt szeretnénk részletesebben bemutatni. A beépítendő 10.600 rrf nagyságú területen 12 avar korhoz kapcsolható objektum került elő. Ezek a lelőhely K-i felében találhatók, ezen belül a házak inkább az EK-i felében, míg a kemencék a DK-i részében csoportosulnak. A gödrök elszórtan fordulnak elő a lelőhely K-i felében. Az 1 db árok pedig a lelőhely D-i és DK-i része között húzódik. A há^ak mind félig földbemélyítettek, tájolásuk: K—Ny-i. Cölöplyukra utaló nyomot egyikben sem lehetett találni. Tapasztott padló csak a 10. házban volt megfigyelhető. A 10. ház E-i sarkában vájt kemence volt, de platnija nem maradt meg. A 14. ház ÉK-i sarkában kőből épített kemence került elő. A 21. ház K-i negyedében, bár voltak kövek, de égett foltot nem sikerült alattuk megfigyelni. A 31. ház K-i sarkában szintén volt pár kő, ezek alatt megtalálható a fekete, égett folt is. Tehát megállapítható, hogy szinte az összes házban volt valamiféle tüzelőberendezés, a 21. háznál bizonytalan csak. A szabadtéri kemencék közül mind kerek alakú, vájt sütőkemence (a 64. a humuszba, míg a 65., 66. és 70. az altalajba). Platnija (sütőfelülete) a 64.-nek és 70.-nek megmaradt, a 65.-nek nem maradt meg, a 66.-nak csak a DNy-i részében maradt meg. A platni alatt a 65. kemencét kivéve, mindegyiknél megfigyelhető kaviccsal (64. obj.) vagy kővel és kerámiával (66. és 70. obj.) kirakott hőszigetelő réteg. A szájuk (kivéve a 65.-et) mind kelet felé nyílik. A munkagödrüket is sikerült megtalálni, kivéve a 64. kemencéét, ahol valószínűleg magasabban volt és nem mélyedt bele az altalajba. A 65. és 66. munkagödre közös. 222

Next

/
Thumbnails
Contents