Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)

Jozef Zábojník: Szlovákia az Avar Kaganátus korában

A korai középkor Szlovákia településtörténetében igen fontos időszak. Területének fejlődése az említett időszakban két részre tagolódott. Az önálló szláv terület jelentette az egyiket, vagyis Szlovákia nyugati részét a Kis- és Fehér-Kárpátoktól a Morva-folyó vonaláig, a Duna-menti síkság északi határát, Észak-, Közép- és Északkelet-Szlovákra hegyvidékét és az annak lábánál húzódó területeket, valamint a kelet-szlovákiai síkságot. A másik kulturális—társadalmi egységet Szlovákia déli peremterületei alkották, amelyek az Avar Birodalomhoz tartoztak. Miután ez a terület kb. 150 év alatt dinamikusan hozzákapcsolódott az avar térséghez (7. sz. második fele — 8. sz.) a kaganátus területe jelentősen megnőtt, aminek következtében megváltoztak a közép-európai politikai—hatalmi erőviszonyok. Legnagyobb kiterjedésének időszakában, azaz valamikor a 8. század közepén, területe megközelítőleg 7200 km2 volt, amely egész Szlovákiának mintegy 15%-át tenné ki. A relatíve kis terület ellenére azonban a mai kutatás 180 lelőhelyet ismer a régióból, főként temetőket, ezek összességében a sírok száma meghaladja a 6400-at. Szinte bizonyos, hogy az őskorból, a protohistorikus időszakból, de még a korai középkorból sem maradt fenn Szlovákia területén ilyen mennyiségű sír és az anyagi kultúrát képviselő leletanyag, s természetesen az általuk közvetített információ. A temetőkből származó hatalmas adatmennyiséggel szemben a települések kevéssé informatív voltának több oka is van. Az avarok kutatásával foglalkozó régészek ennek köszönhetően elsősorban a temetők feltárását és feldolgozását helyezik előtérbe. Temetők A terepi munkák a 20. században indultak meg nagyobb mértékben, ekkor vált intenzívebbé az Avar Birodalom temetőinek feltárása. A kutatás kezdetét a pozsonyi (Bratislava) nagy kiterjedésű temető feltárása jelentette Dévényújfalu (Devínská Nová Ves) és a Téglagyár (Tehel’na) területén. A múlt század húszas, harmincas évei során, több ásatási szezon alkalmával mintegy 862 sírt tártak fel. További nagy kiterjedésű temetők, amelyekben a sírok száma meghaladta a százat, főként a háborút követő időszakban kerültek elő. 136

Next

/
Thumbnails
Contents