Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

* Bizonyos, hogy minden tekintetben méltó mindnyájunk tiszteletére és hálájára Kívánjuk neki, hogy fiatal kedélyét megtartva, nagy tudását és b5 tapasztalatait sokáig értékesítse még a hazai tanügy javára ! Budapest. Lákits Vendel. * A kiben, 70 éves kora daczára is oly igaz és élénk lelkesedés él a nevelés ügye és általában a tudomány iránt, mint Lederer Ábrahámban, vájjon az ily kiváló embert is gyűlölték az istenek, midőn paedagogussá tették ! Budapest. Újvári Béla a „Néptanítók Lapja" fel. szerkesztője. A jutalom. Önzetlen emberek tulajdona, hogy csak egy dolog szent előttük : az ügy érdeke. A jutalommal, elismeréssel, dicsőséggel, sőt embertársaik szerete­tével sem törődnek. Miben külömbözik Lederer Ábrahám ez önzetlen emberektől P Csak abban, hogy eszméinek megvalósulásán kívül az emberek szerétére is vágyott. S ezt elérte. Mert ha külső jutalomban s dicsőségben nincs is része, de ezrek és ezrek szeretette, tisztelete övezi őt körül. Budapest. Nagy László. * Legtöbb embertársunknaK az elért 70., sőt még 60. esztendő is elég nagy idő már, hogy öreggé váljék. A ki azonban az Ő évtizedekre terjedő életét olyan jó társaságban töltötte el, mint a minő a magasztos eszmék társasága; a ki egész élete pályáján mindig és vaskövetkezetességgel csak az emberiség nemes ideál­jaiért lelkesedett és fáradhatatlanul küzdött : az örökké ifjú marad lélekben még akkor is, a mikor a 70. születése napján üdvözletünkkel fölkeressük őt. íme: kövessétek „A példaadás módszere" érdemes Írójának nemes példáját ! Budapest. Sretvizer Lajos mint a „Népnevelők Budapesti Egyesülete" elnöke. Ugy szóiván mint gyermek kezdetted pályádat, melyen időknek multával az ifjúság iránti lángoló szeretet apostollá avatott ; mint nevelő : példád által hatottál, alkottál s alkotásod a nevelés terén tiszteletet biztosított számodra, ugy is mint embernek, ugy is mint hazafinak, mert bár hitbuzgóságodat soha sem tagadtad meg, lelked minden izében magyarnak maradtál. Budapest. Tóth József pestm. kir. tanfelügyelä. * Vagy 20 25 esztendeje nagy gyönyörűséggel olvastam egy tárczádat a 7-es számról, annak szentségeiről, babonáiról, okosságai- és bolondságairól. Ugy dobálództál ott a 7-esekkel, mint egy igazi „hetes". Ám hogy hetven-kedni is tudj, azt nem tételezte fel senki, de megbocsátja mindenki, mert hiszen mind­nyájunknak jól eső, szeretetre méltó módon teszed. — Majd ha a 77-esnek tehetek szemrehányást a hetvenkedésért, akkor mondandóm el mindazt, a mit elhallgat­nom illik, mert még nagyon — fiatalnak tartalak a leleplezésre, te jóságos jó öreg ! Budapest. Szőke István, a budapesti tanítótestület elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents