Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

Az iskolák feladata az ösi erények ápolása és a hibák kiirtása, a fiatal nemzedék értelmének és szivének összhang zatos, tudatos kiművelése cs fejlesztése az okszerű tanitás és helyes nevelés által. E bevezetés után érdekfeszítő előadásban, lelkes hangon rámutat a tanítók feladatára, hogy a hazaszeretetet és szabadságérzetet véssék a gyermekbe. A nevelésnek egyik fontos eszköze a helyesen vezetett vallásoktatás. Mert lehetnek talán egyesek, akiket leikök magas miveltsége, jellemöknek nagyfokú fejlettsége minden positiv vallás nélkül is megóv attól, hogy akár erkölcsi, akár a társadalmi rend ellen vétsenek, de hogy a milliókból álló, mindenféle lelkületű, miveltségü és jellemű egész társadalom e nélkül fenn állhatna — alig lehet elképzelni. A socialis és anarchikus eszméknek helyes mederben való megtartása, a határtalan elvektől való visszatartás, a páratlan fényűzéssel járó erkölcsi bajok elterjedésének korlátozása, a testet-lelket sorvasztó szenvedélyek mérséklése, a valódi szentély tiszteletben tartása, szóval a társadalmi rendnek fenntartása a helyesen vezetett vallás tanitás hathatós eszköz. Az sem lehetetlen, hogy akadnak olyanok is, akik tudományuk mélysége, akaratuk szilárdsága folytán elég erővel birnak arra, hogy a legnagyobb csapásokat is képesek elviselni és a megváltozhatatlanban megtudnak nyugodni ; de az bizonyos, hogy az emberiségnek túlnyomó része a csapások súlya alatt, amikor már minden emberi segítségnek még reményétől is meg van fosztva, a hit oltáránál még enyhítő vigaszt nyer összemarczangolt szivére. Vannak, akik a vallásnak nevelő hatását nem tagadják, de azt a szülőkre kívánják bizci s nem az iskolára. Erre azt felelhetjük, hogy a szülök túlnyomó része rá sem ér, sem nem képes erre. Avagy ahol a szülök mindennapi imádsága az éktelen káromkodás, ahol a folytonos perpatvar, részegeskedés a mindennapi látvány : ott kitől tanulja ? De a vallás tanítása nagy bölcsességet is kivan, mert másként igen könnyen csupa külsőségekre vonatkozó babonává válhat; azonkívül teljes és az emberiség boldogitásának eszméjeért hevülő szivet, mert valamint a legtisztább hó és ragyogó harmatcsepp is sárrá lesz, ha a porba hull : ugy a vallás is, amig ihletett ajakról szivet hódit, a háborgó lelket megnyugtatja, szomorúságunkban vigasztal, mérhetlen fájdalmaink elviselésére erőt nyújt es a megváltozhatatlanban megnyugvást ad : addig másfelöl az avatlan kezében amit, türelmetlenségre indit, kételyeket támaszt, béke helyett rombolásra, szeretet helyett gyűlöletre tanit. Ne adja ki tehát az iskola a kezéből ezt a fontos nevelési eszközt, azt a vallást, mely a gyarlóságok megbocsátására, a szegények és ügyefogyottak gyámolitására, a nyomorúság enyhítésére, a szomorkodók megvigasztalására, az elhagyatottak védelmére, türelem és békességre, szóval az emberi nem boldogságának alapját képező valódi erények gyakorlására tanítja és buzdítja az emberiséget. Ott azonban, ahol a vallás tanításában van hiba : ott mindenesetre javítandó. Ott, ahol a melegség helyett száraz és nem is a gyermek felfogásához alkalmazott szabályok bemagoltatásáról van szó, mely terheli az észt anélkül, hogy a szivre hatni tudna: ott haladéktalanul megváltoztatandó ; ahol az egyénben rejlik a hiba, ott alkalmas emberrel pótlandó ! Végül a tanítói hivatásról szólva, igy fejezi be beszédét : Ne csupán fizetett hivatalnokok, de lánglelkü apostolai is legyünk a magyar kultúrának ! Tanítványaink ne csak elöljáróikat lássák bennünk, akik iránt csak addig viseltetnek tisztelettel, mig hatalmunk van fölöttük, hanem jöltevöjüknek tekintsenek bennünket s hálára kötelezzük őket azon időre is, amikor esetleg már sorsunk javítása az ö kezükbe kerül Ne lankaszsza buzgalmunkat azon tapasztalat, hogy mi — daczára a nelyzet javulásának — még mindig a legmostohább gyermekei vagyunk e hazának.