Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

szánakozása kíséri, de azt igazán csak egy fennkölt lelkű fejedelmi hölgy nemes szive érti meg. A nemzet iránti szeretettől mindinkább áthatva a haza nemtőjének szerepére vállalkozik ; a szeretet melegével, gyengéd kézzel szövi az arany szálat, hogy azzal az egymással meghasonlott nemzet és királya sziveit újból összefűzze. Az idők teljessége bekövetkezvén, az ilykép egyengetett útra fellép a nemzet gondviselésszerű férfia, „a haza bölcse", kiben fajunk minden nemes tulajdonságai a hazaszeretet és király iránti hűség, az alkotmányhoz való ragaszkodás, a jogfentartás, az előrelátó bölcs mérséklet és eminenter egyesülvék, fellép és királyának koronáját, nemzetének alkotmányát visszaszerzi. A szabadságát visszanyert nemzet élete felpezsdül ; a koronás király ós nemzet egyetértése, a hazát erőssé, féltetté, tiszteltté teszi ugy, hogy e záróképben látjuk a habsburgok monarchiájának külügyeit intéző nagy magyar államférfiát ábrázolva, a mint a Konstantinápoly kapuinál győzelmei folytán lábát megvetni akaró éjszaki kolosszusnak, kezét kardja markolatán tartva, megálljt parancsol. Ezen egész valónkat átható látomány hatása alatt elmélyedésünkből felocsúdva, az előbbi biztató kép folytatásául a valóságban bámulva látjuk a Szt.-István koronájával ékesitett, lovagias, atyai jóságú, mert nemzetévsl együttérző nagy királyt ; felséges családjának tagjai a czivilizált világ számot tevő összes népeinek és fejedelmeinek képviselői és a nemzet által körülvéve, a mint egy nagy nemzeti békemüvet felavat. Európa leghatalmasabb fejedelmei a villám szárnyain küldik üdvkivánataikat a nagy nemzeti ünnep alkalmából és pedig nem csupán az ünneplő nagy királynak, hanem a szokásos diplomatiai sablontól eltérőleg, a vele ünneplő nemzetnek is. Hálával borulunk újra le előtted magyarok jóságos Istene ! ... A Golgotha után dicső feltámadás 1 Nemzeti ünnepünkön ott látjuk Felséges férje mellett a nemzet jótevő angyalát; eljött, hogy kegyelt népének öröme teljes legyen! De a királyi diadém helyett fejét gyászíátyol borítja, fájdalomtól megtört nemes szivének kesergő bánata fokozódva tör ki, midőn az ünneplök között reménytelenül keresik könytelt szemei azt, a kit nemzetünk iránti igaz szeretetének legilletékesebb hagyományosává tenni óhajtott. Nagy Isten ! adj vigaszt a kesergő anyának ! hü magyarjai igaz tisztelete és ragaszkodásában ! De mélyen tisztelt közgyűlés ! Nem ünnepelnénk meg méltóan e nagy ünnepet, ha multakon elmerengve, a jövőről gondolkozni megfeledkeznénk. Nemzetünk fennállásának ezer éves ténye, hogy rendithetetlenné kell hogy tegye bennünk a hitet, hogy az isteni gondviselés e nemzetet továbbra is világtörténelmi missióra szemelte ki, éppen ezért kutatnunk kell azon irányelveket, a melyek missióink betöltésére képesítenek, további íennmaradásunk biztosítékát képezik. A történelemben a nemzetek sorsát intéző isteni világszellem következetes megnyilatkozását találjuk, kérlelhetlen logikájában ugyanazon okok, ugyazon következményeket mutatnak ; az élet ezen iskolájához forduljunk tehát, hogy adataiból a tanúságot a jövőre levonjuk. Mindenekelőtt teljesen meggyőz bennünket ezer éves történelmünk első, úgymint többször ismétlődő főmozzanatában, hogy a magyar *monarchicus érzelmű nemzet a fejedelem iránti hűség a nemzet vezérei vérével megpecsételt szerződés alapján „Ősi erény" számba megy, és a nemzeti felfogás szerint király és nemzet egysége a szent koronában praegnans kitejezést találván azzal, hogy széles e hazában senki sem a törvényen felül, sem azon alul nem áll, és hogy a haza minden polgára a szent koronának tagja a nélkül, hogy ezen szent koronát fején viselő király felkent személye iránti jobbágyi hódolatot kisebbítené. E nemzeti felfogás legradikálisabb népuralmi eszmények álláspontjából is kiállja a bírálatot. Mutatja történelmünk továbbá azon örvendetes jelenséget, hogy a nemzet életének legszebb és legdicsőbb napjait akkor élte. midőn király és nemzet egyetértett.