Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

csoportosulást és a kereszténységet ; szervezi a védelem rendszerét, rendezi polgári és családi viszonyait, gondoskodik lelki szükségletéiről, müvelés alá fogja a földet, eltanulja a mesterségeket, küzdelmet folytat a bomlasztó pártos elemekkel, védekezik a külső erők idegen behatása ellen. E közben hevül erkölcsi, eszményi czélokért : más világrészben villogtatja kardját, hogy vissza hódítsa a kereszténység természetes örökét, azt a földet, melyet a Megváltó bölcsője, lábnyomai és sirja szenteltek meg; ön-testéből épit védő bástyát a félhold ellen ; vérét ontja a szt. kereszt diadaláért. De a magyar nép nemcsak megszerezte, hanem Isten jóvoltából ezer éven át meg is tartotta hazáját. Nagy volt a honfoglalás ténye: de még nagyobb a haza megtartása, a nemzet fennmaradása. Ahhoz elég volt a vitézség, emehhez több kellett. Harczias vitézség jellemezte a népvándorlás nagy tömegeit is ; óriásiak voltak az ő sikereik is. A kelták végig söpörték Európa felét ; de csakhamar felolvadtak a római elemben. Hullámzásba jöttek a germán-törzsek és áramlatuk elsodorta a népek millióit; de az ö lábnyomaikat is csakhamar elborították ujabb áramlatok. Fölkerekedett Ázsia belsejéből a hunnok hódító raja; Attila végig suhogtatta egész Európán Isten ostorát, megteremtette világbirodalmát ; de az ö halálával e hatalmas alkotás is összeomlott. Jöttek az avarok, végig vonultak Európa színpadán, hogy csakhamar ok is letűnjenek. Végre jött nemzetünk, s mig a nagy néprajok csak mint muló árnyék futottak át Európa terein : addig e maroknyi nép életének fája erős gyökeret vert a négy folyam földjébe. Világtörténelmileg fölötte érdekes jelenség nyilatkozik meg egyrészt más népek mulékonyságában, másrészt a magyar nemzet állandóságában. S mire vezetendő vissza e különbség ? Talán a vitézségre, a harczias szellemre ? De hisz nem hiányzottak e vonások a többi népcsaládokban sem. Harcziasak voltak ezek is egész a vadságig ; vitéz volt mindegyikök, egész a vakmerőségig. És még sem voltak képesek szerepöket a történelem színpadán megtartani. Másban kell az okot keresnünk ahhoz, hogy e népek letűntek, a magyar nemzet meg fennmaradt. Állam- és nemzetfentartó erőkül nem elégségesek a fizikaiak, melyek különben is az életviszonyok idomító hatása alatt állanak, változékonyak, múlékonyak. A nemzet-testet csak erkölcsi erők tarthatják fenn, oly erők, melyek mélyen, kitéphetetlenül verték gyökereiket a népek ethikai alkatába, melyek elválhatatlanok a nemzetek lényétől, melyeket nem érinthetnek, nem gyengíthetnék a mozgalamas élet hullámai. A szent kereszt előtt való meghódolás tagadhatatlanul erős biztositékát képezte a magyar consolidatiójának, a kereszt volt az a szilárd oszlop, melyhez őseink az itju magyar állam hajóját hozzá kötötték, hogy háborgó hullámok ki ne dobják a hömpölygő népáradatok oczeánjára. De beolvadtak a kereszténységbe más nemzetek is és az élét bomlasztó erői mégis atomjaikra tépték szét viruló államukat, idegen népek testébe olvasztották be széthulló elemeiket. Istennek legyen hála, a magyar nemzet megóvta egységét, megtartotta államiságát, daczára annak, hogy benne sem hiányoztak a széthúzó erők s bomlasztó elemek. Jele, hogy ezekkel szemben a kereszténységen kivül, egyéb hatalmas összetartó erők is működtek, szervezetében szilárd kapcsok érvényesültek erkölcsi alkatában. ï Ê E kapcsok egyike a hasa földjénele lángoló sseretete, a másik a koronás király fölkent személye iránt való őszinte hódolat és törhetetlen hűség volt. A^hasasseretet a magyar népben mindenkor magasabb erkö'csi értékkel biró eszményi formában élt; lángját nem a megélhetés érdeke, nem is a természeti szépség, vagy gazdaság motívuma, hanem az az ideális fölfogás lobogtatta, hogy ez a fold az a jóságos édes anya, a kit a gondviselés adott a magyarnak, a ki szülői, emlőin táplálja, bölcsőjében ringatja, szeretetével öleli és kiséri a nemzet