Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.
A nemzet a koronázás emléknapján szívből hódol a királynak. Junius 8-án apró bárányfelhők takargatták az egek kárpitjait s a napfény kíméletesen esett a f'íváros sok emberáradatára, melyek sziveit a nagy alkalom ünneplő hangulata tartotta megszállva. A békülő istenség kegyelme szállott e nemzetre méltó jutalmul egy ezredév erényeiért. A nemzet fénynyel és pompával megelevenítette a daliás idők ragyogó korát. Karcsú leventék, hadverő hősök, marczonaképü harczosok, gyöngéd arczu apródoktól kisérve, büszkén toporzékoló méneken mentek a király elé, hogy ami pompa és fény, lelkesedés és hűség van egy nemzetben, azt oda vigyék a trón zsámolya elé. Es felharsant a banderiális heroldoknak kedves ősi motívumokban gazdag indulója, s a Vérmezőn gyülekezett daliás lovasszakaszok a királyi várpalota felé tartottak. A díszmenet külső szépsége bámulatos. Mindenütt töméntelen kincs és ragyogás. Farkas, párducz és medvebőr kaczagányok, megy- és galambszinü, kék és fűzöld, test- és lilaszinü, hófehér bársony és selyem menték, aranyhímzésű díszmagyar öltözetek, pazar ezüstsujtásos egyenruhák, félig zárt középkori sisakok, mellvértek, ezüst és aczél pánczélingek és arany kösöntyűk, drágaköves markolatú görbekardok, damaskuei aczélpengék, sodronyingek, lándzsák; hófehér meg deresszürke, pej és fekete paripákon telosipkézett aranyos, bársonyos lószerszámok, arany násfák. Az eiőrobo?ó daliák kezében részint vadonatúj selyemzászlók, részint régi inzurgens és egyéb zászlók. Frenetikus hatást gyakorol minden lépten-nyomon e szines, aranyos, bogláros, azaz pazar ékességü lovasezred, melyhez festői csoportban a díszkocsik csatlakoztak. Ezek közt kiválóan járult a korona ragyogásához a herczegprimásnak egy vagyont érő gyönyörű kocsija. E szemkápráztató pompa most a királyi várkastély előtt kezd kifejleni s amint a szinte legendás csapatok megkerülve a palota tágas udvarát, meghajtott lobogókkal elvonulnak a királyi erkély alatt, a felséges ur az erkélyről újra meg újra kalapjához emeli kezét és katonás üdvözléssel viszonozza a hódolást. Legszebb lapja az ezredéves történetnek ez a kép, mikor fönt a királyi palota erkélyén Ferencz József állott, oldalán a nemzet által megimádott fenséges királyasszonynyal s körülötte az uralkodóház tagjaival, a magyar nemzeti viseletben pompázó föherczegasszonyokkal s lent felhangzott a harsonák szava s a heroldok nyomán jöttek és szakadatlanul jöttek a lóra termett magyar nemzet daliái és a dúsgazdag díszkocsik hosszú sora. A díszmenet innen a Mátyás templomhoz vette útját. Innen kihozták a koronát és a többi koronázási jelvényeket : a palástot, az almát, a kardot és a jogart, és a káprázatosan szép koronakocsiba helyezték. A Mátyás templomból a nemzet szuverenitás uj házába, az alkotmányosság méltó templomába vitték, hol a nemzet törvényhozói millenniumi diszülést tartottak. A mi ez órában az uj országházon belül és kivül történt, az a történetíró tollára, költő lantjára és művész ecsetjére való. Mindenütt erő, pompa és méltóság. Gróf Károlyi Tibor, a főrendiház alelnöke a megnyitó beszédét igy végezte : „Fogadjuk meg Isten előtt, hogy ezen hazát, amelyet őseink szereztek ós megvédtek, mi és utódaink is megfogják védeni, hogy addig, mig magyar lesz, e szent tö ! d Magyarország marad. Után következett Szilágyi Dezső a képviselőház elnöke, a ki az 1896 : VIII törvényczikket a honalapítás ezredéves emlékéoek törvénybeiktatásáról olvastatta fel.
