Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.
a melyekben a húsvéti ünnepek alatt fognak előttünk elvonulni városunk erős és gyönge nemen levő tagjai. Kinek passzol majd az uj ruha, kinek meg nem. Az egyiket majd irigylik, a másikat meg kinevetik. Ilyen a világ sora. De, ha esetleg erős, rossz idő lesz az ünnepekben és a napsugarak nem hintik aranyukat — keressenek majd kárpótlást a szemsugarak tüzénél, fényénél ! Iduna. Szerkesztői üzenetek. — A napilapok nyomán. — Valamikor Kákánfán a „Kákánfai Lapok" szerkesztőségének voltam rendes belső munkatársa. Ezt a lapocskát a szerkesztővel együtt hetenkint egyszer ollóztuk össze s ilyenkor rendesen leczáfoltuk Bismark politikáját s kemény Ítéletet mondottunk az argentiniai ezüstválság fölött. Nem is lett volna érdemes ezt a lapot kiadni, mert hiszen ugy sem olvasta senki, ha nem lett volna a „Kákánfai Lapok"-nak két pompás rovatja: az egyik a nyilttér, melyben a felelős szerkesztő minden héten neki rontott helybeli laptársunknak a „Kákánfai Orditó £t-nak, mely szintén azért jelent csak meg, hogy nekünk ronthasson nyiltterében. A másik rovata szerkesztői üzenetek czimü rovat volt, melynek szellemességeit én voltam hivatva gyártani. Igaz ugyan, hogy vajmi ritkán ragyogtathattam szellemességemet a reám bizott rovatban, mert a kákánfai intelligenczia nem igen ostromolt meg bennünket kérdésekkel. Ez azonban nem akadályozott abban, hogy minden számban egy hasáb szerkesztői üzenetet ne gyártsak. Gyártottam is. Ami pedig a fizetésemet illette, az elég nyomorúságosnak volt mondható, mért fizetésem egyáltalán nem volt. Megengedtetett azonban, hogy nyáron szerkesztő ur kalucsniját viselhettem, télen pedig a szerkesztő ur szabadjegyével eljárhattam az uszodába. Jól emlékezem pénteki napon volt, mikor benézve a szerkesztőségbe asztalomon egy levelet találtam, melynek tartalma a következő volt : Tekintetes szerkesztőség ! Tegnapelőtt este a vörös elefánthoz czimzett nagy vendéglőben többen borozgattunk. Beszédközben szóba került valami megboldogult jeruzsálemi Andrásnak a neve. Nem tudtunk megállapodni abban, hogy ki lehetett ez az előttünk ismeretlen egyéniség. Ezért a t. szerkesztőséghez fordulunk e kérdéssel. Szíveskedjék megüzenni nekünk ki volt ez a megboldogult jeruzsálemi András. Tisztelettel Pislog Márton. A szobában csend lett. Csak a legyek zümmögtek. Tőlük nem kérdezte meg senki sem, hogy ki volt jeruzsálemi András. Rögtön leültem és megírtam a következő üzenetet : P. Márton urnáit Helyben. Szorgalmas kutatás után költséget és fáradságot nem kímélve sikerült megtudnunk, bogy Kr. e. nyolczszáz esztendővel élt Jeruzsálemben egy főniczai eredetű zsidó, aki véreit az írás mesterségére tanitotta. — Nagy hirre kapott persze, s hogy a szerte burjánzó Andrásoktól megkülönböztessék a nagy férfiút, elnevezték Jeruzsálemi Andrásnak. Különben üdv és gyöngyillat ! Ezzel lezártam a lapot. Mily nagy lévén azonban meglepetésem, mikor másnap reggel a „Kákánfai Orditó"-ban a következőket olvasom. P M. urnák Helyben. Szorgalmas utánjárás után költséget és fáradságot
