Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

tott olyanformán, mint én, azzal a külömbséggel, hogy az »ei, czei, holU-hoz még »furt«-ot is kevert, amint t. i. a német nagybetű megkívánta. A mi vendégünk csak nézett jobbra-balra, szeget ütött fejében a dolog, de nem szólt, hanem a dicsérettel adós maradt. Mentünk a 3-ík osztályba. Itt is ugyanaz a szóváltás Itt is foly az »ei czei«, csak ugy harsogott 80—100 tanuló szavától a terem. A látogató csak néz, most már főleg én reám ... és szó nélkül hagyja ott a tanitót, gyermekeket Mentünk a 4-ik osztályba. Ugyanaz a nóta ! — Merkwürdig! — szól a vendég izgatottan — Hát már mindenült a »Deutsches Taktschreiben« járja? Legelőbb fordítsanak valamit németből magyarra. — Oh, kérem ! — szólt a kollega — Vegyétek elő a német olvasó könyveket ! . . . Olvasunk ! . . . Kezd el Kanyó Pali. Kanyó Pali össze-vissza tördeli a nyelvét a német szavakon, de csak baktat. Hanem hogy miről olvasott, azt az én német tudományom föl nem érte. — Megállj! — szólt a tanitó e szónál: »Saft«. — Mit tesz az magyarul? A Kanyó gyerek egyet gondolkozik és nagyképséggel felel : — Saft annyi mint szósz. — Was ? — szólt elképedve a megyefőnök. — Igen is, kérem. — Például » paradicsom szósz. « — Was ? — vág bele újból a megyefőnök — Saft is a Paradeis-Sos ? — és nagy fontossággal, teljes hivatalos tekintélylyel hozzám fordulva folytatja : — Na, von ihnen werden die Schüler nicht deutsch lernen. És ott hagyott bennünket, de úgy, hogy soha többé felénk sem nézett. Hanem én is kiestem ám grácziájából. Az előtt — azt hivén, hogy én az ő törekvéseinek szekerét erősen tolom — majd minden héten meghitt ebédre vagy eslélyre; de ettől fogva soha többé. Nem is igen bántam, mert a Kropacsek Ludmilla nagysámat mindig mellém ültették ebéd és vacsorakor és a kis cseh leány olyan furcsán kezdett reám pillantani, és néha olyan nagyokat sóhajtott, hogy félni kezdtem tőle. — Uram, ne hozd erre ! Ehrenteil Mór hattyúdala* (Töredékben.) Németből fordította Varsányi Gyula a-'. TJria szerzője. Próféták szent tanát még gyermekkoromban, Sok szent történetét buzgón meghallgattam. Mint hüsitő harmat, langyos nyári eső, Mitől kivirágzik a hervadó mező, Hullottak szivemre a szent mondások, Örömet nyújtottak és nagy bo'dogságot . . . Csak egy dolog maradt én előttem rejtve S választ nem nyerhettem buzgó kérdésemre. Mintha csak az aczél kőbe véste volna, Királyok halálát láttam nyomról nyomra. Hogyha zsarnok is volt, vagy népboldogító, Följegyzé életét a szent könyvet iró. Mig Isten látnoka, a kinek fákjája * Az Egyenlőségből.