Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

Iákat asszony irta, ki nem hatolhatott be a filozófiai rendszerek mélységes titkaiba, de ki annál jobban ismeri Tolna, Baranya sajátságos életét. A tárgyválasztásban is szerencsés, s legfölebb a kissé peszszimisztikus hang ellen lehetne kifogásunk, mely keresve keresi a tragikus véget, s mely csak méla, elégikus történeteket tud elbeszélni. A kötet első darabjai kizárólag ily bús elbeszélések, s főleg az „Egy távirat^-nak, „Egy történet végé"-nak s az „Egyik a másikért'' czimünek legfőbb mozgató ereje a tragikum. Néha derültebb színekkel fest s ilyenkor belevegyül a szürke alapszínbe a humor aranyos verőfénye. E novelláknak is legfőbb erénye azonban a hangirat, mely a kötet minden darabját előnyösen kitünteti számos jelenkori írónőnk üres, tartalmatlan és színtelen elbeszélései lölött. Szarvas Mariska e kötetében ügyes és kedves elbeszélőnek bizonyult, kinek novellái főleg a gyengéd benyomások iránt is fogékony női olvasók körében nagy tetszésre számithatnak. A szép kiállítású könyvet igaz lélekkel ajánlhatjuk olvasóink figyelmébe. Balog István összes költeményei. Balog István győri tank. főigazgatósági tollnok, az országszerte ismert költő, kinek nevével lapunk hasábjain is gyakran találkozhatnak olvasóink, vaskos kötetben kiadja eddigi költői dolgozatait. Balog neve egyike a legjobb hangzásuaknak a mai irodaimi generáczióban. Dalai átmentek a nép ajkára, s a hires »becsali« nótát mindenütt éneklik számos más dalával együtt. Egyszerűség és népies zamat jellemzi azokat, s a költészet igaz barátai mindig gyönyörűséget fognak bennük találni. Az érdemes poéta előfizetési fölhívása, melyet melegen ajánlunk olvasóink figyelmébe, igy hangzik : Felhívás előfizetésre. Éppen tiz esztendeje, hogy első kötetem, a Költemenyek« napvilágot latolt. Négy évvel később, 1889-ben követte az »Ujabb költemenyek«, melyekből ma már egyetlenegy példány sincs a könyvpiaczon. A kötetek elfogytak, irójuk azonban névtelen maradt, mint azelőtt, noha országszerte éneklik, hogy »Hej be hangos a Becsali csarda« és széles e hazában szól a »Feher gulya kolompja * és annyi más nóta. Ennek, szerény véleményem szerint, különösen két oka van. Az első ok mostoha sorsom, mely soha nem engedte meg, hogy a főváros nemes versenyre hevitő levegőjébe juthassak, s közelebbről érintkezzem az irodalmi közvélemény hangadó elemeivel. A második teljesen subjectiv : zárkózott természetem, mely szinte szerénytelenségnek tartotta volna, hogy dolgozataimmal a fővárosi szépirodalmi lapok ajtaján kopogtassak. A vidék göröngyéhez tapadva dalolok magamnak s annak az egy pár embernek, a ki meghallgatja. Az Akadémiának egyik nagyobb elbeszélő költeményemet ért dicsérete s műértő barátaim ítélete után azonban ugy érzem, hogy nem meddő munkát végeztem a magyar irodalom mezején, s hogy költeményeim megérdemelnek az olvasó közönség részéről .némi figyelmet. Hogy e figyelmet felköltsem és a közönség érdeklődése által bebizonyítva láthassam, elhatároztam, hogy összegyűjtve adom ki összes eddig irt költői műveimet. Vájjon meghallgatnak-e újra? Vájjon bal-ítélet, mely hazánkban a » vidéki iró« névhez átokként tapad nem riaszt-e majd sokakat vissza kötetem megszerzésétől? Vajha csalódnám! A kötet, mely mintegy 35 ívnyi tartalommal magában foglalja eddigi verses dolgozataimat, »Husz esztendő* czimen ez év deczember havában jele-