Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

az egylet 5—6-szor akkora munkát f-íjt ki a jótékonyság terén, mint egy másik előkelő nőegylet, mely korra nézve háromszor idősebb. 1867-ben árvaházat csinált, melyben 122 gyermeket nevelnek, majd 1869-ben megteremtette az első népkony­hát Budapesten, melynek mintájára készült a többi és a melyben tavaly 100,000 személy étkezett. Azután jött az árvamenhely, hol 50 fé'árvát neveinek, a fővá­rosi szegény gyermekkert egyesület, melynek kertjében Rnia szobra hirdeti érde­meit és Szász Károly ref. püspök ékesszólása dicsérte telteir. És a mi mindennél többet mond, itt van Hirsch báró. Az ő másfél millió irtot meghaladó adományait, érdeklődését Magyarország humánus és kulturális in­tézményei iránt, sőt az ország megkedvelését is neki köszönhetjük. 0 fordította f lénk a nagy emberbarát áldástosztó kezét Karlsbadban és neki köszönhetjük, hogy a báró pénzéből csak a Bischit/né vezetése alatt álló jótékonysági iroda évente 120,000 frtot fordíthat a magyaroszági szenvedők sorsának enyhítésére. A Bischitz-pár nemes volt nemesittetése előtt is, de a régi nemességük öröklött ősi, szívbeli — ez az ujabb pedig csak ennek királyi elösmerése. A Bischitz-család kitüntetésére vonatkozó királyi kéziratot a hivatalos lap közölte. A kitüntető kézírat a következő : Személyem körüli magyar ministerem előterjesztése folytán Bischitz Dávid budapesti lakos és nagybirtokosnak, valamint törvényes utódainak, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességet a „hevesi" előnévvel adományozom. Kelt Lainzb->n, 1895. évi Junius 9 éh. Ferencz József, s k. Báró Jósika Samu, s. k. A Fővárosi Szegénygyermekkert Egyesület dr. Grósz Sándor elnök ve­zetése alatt küldöttségileg tisztelgett Bischitz Dávidnál, majd Bischitz Dávidnénál, aki az egyesületnek tiz esztendő óta diszelnöke. A küldöttség tagjai voltak : Bek­sics Gusztávné, Schönfeld Hermanne, S. Borovitz Gizella, Pákay Hedvig, dr. Schwarcz Gyula, Villányi Alajos, Böhm József, Csillag Máté titkár és sokan a választmány tagjai közül. Dr Grósz a küldöttség vezetője azt a szeretetet és ragaszkodást tolmácsolta, amelylyel az egyesület diszelnöki.Őjéhez viseltetik s az ezernél több tag nevé­ben szerencsét kivánt a kitüntetéshez. Utána dr. Schwartz Gyula, az egyesület ügyésze mondott üdvözlő beszédet s méltatta Bischitz Dávidnénak az egyesület felvirágoztatásában szerzett érdemeit. Végül Beksics Gusztávné szólott a megha­tottságtól kön y ez ve. Bischitz Dávidné elérzékenyülten válaszolt s biztosította a/ egyesületet, hogy ezentúl m g nagyobb szeretettel fog az egyesület háromszáz árva védenczéröl gondoskodni. Az ünneplés lakomával végződött, amelyet Bischitz Dá­vidné adott a küldöttség tiszteletére. * Cs. után az izr. tanügyi értesítőből. Mennyi hálával tartozunk mi tanítók ezen aranyszívű asszonynak ! Hányszor kopogtattunk ajtaján özvegyeink, árváink, ügyefogyottaink, betegeink érdekében. Hány tanitó családot, nevest és névtelent mentett meg Hirsch báró, ki min­den időknek legnagyobb filantrópja, az elmerüléstöl. Ezen érzelmeknek adott az orsz. izr. tanító-egyesület kifejezést, midőn Csukási Fülöp vezetése a'att 5 tagu küldöttség által hódolatának szerény koszorúját nyújtotta át az ünnepeit családnak. Bischitz Dávidné egyesületünk küldöttségét, mely iránta érzett tiszteletünk­szeretelünk és hálánknak kifejezést adott, a legszivélyesebben fogadta. E ökelö, keresetlen, egyszerű igazi magyar úriasszony modorban válaszolt a küldöttségnek, biztosítván a magyar zsidó tanítóságot jóindulatáról.

Next

/
Thumbnails
Contents