Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

a hosszú téli esték unaloműzőiéként bárkinek is ajánlhatjukV "* Megjelent Győrött és kapható szerző-kiadónál, vásártér 19. 7. Érsekújvár és vidéke 1895. évi 5. számában : Szőgyi G. Vilmos III. év­folyamú naptárat vetítik, mely ugy kül-, mint belalakjára bármely nagyvárosnak is díszére válik. Beosztása egészen amerikai : fönt mindenütt a naptárhoz tartozó szöveg, lent pedig az élezek, adomák, gyönyörű tárczák stb. A hirdetések föltünés okából a szöveg közé fűzött vörÖ3 papíron szerepelnek. Az egész mü a szerkesztő­kiadónak sokoldalú képzettségére vall. Czime: Hölgyek és Urak győri milléniumi naptára. Kapható Szőgyi G Vilmosnál Győrött, vásártér 19. 8. Hoffman Mór tanár, a »Zala« belmunkatársa 1894. szept. 23-án a követ­kezőket irta e naptárról : „A naptárt nagy érdeklődéssel lapozgatom s azt minden hízelgés nélkül dicsérhetem, mint egy nagy ügyességgel, szakavatottsággal össze­állított munkát, mely igaz n dicséretére válhatik szerzőjének. — — — Ismétlem még egyszer, hogy e naptár igazán bő és érdekes tartalmú és szövege ugy van összeválogatva, hoery az ember szívesen veszi elő többször is és lapozgat benne." 9. A „Győri Közlöny" 1S94. szept. 23-iki vagyis XXXVIII. évfolyamának 85. számában: Szőgyi G. Vilmos a „Hölgyek és Urak naptárának" III. évfolyamát küldötte szét e hét folyamán a vállalata előfizetőinek és munkatársainak. A redaktor hangyaszorgalommal szedte össze mindazt, amit vélekedése szerint a naptárforgatók szeretnek : naptári rész, hasznos tudnivalók, versek, elbeszélések, országos, vár­megyei és városi hatóságek, az összes hivatalok, községi elöljáróságok, orvosok, ügyvédek, tanférfiak sematizmusa mind egymást váltják fel tarka egymásutánban. A gazdag tartalmú kolumnákból majd az összes győri ismerőseink sikerűit arcz­képe, közben-közben sikerűit csoportképek (igy a magyar kormányé, a vármegyei és városi tisztikaré, a jótékony hölgyeké stb.; mosolyognak felénk Az év históriája prózában, versben, életrajzok, nekrológok mind benne vannak a Szőgyi naptárában ; ráadásul pedig a közeletünk néhány jubilánsát mutatja be rangra és felekezetre való külömbség nélkül. A kalendáriumnak harmadik évfolyama előző testvéreihez fogva határozott haladást mutat. Az évkönyvnek megtoldott czime (Győri millé­niumi naptár) pediy; azt sejteti, hoiíy szerkesztője a jövendőre nézve egyéb meg­lepetéseket is tartogat a publikumának, mely hogy mentü ! nagyobb legyen, jó szívvel kívánjuk A buzgó szerkesztő-kiadó megérdemli, merthogy vidéki kalen­dáriom-kiadó közel száz képet illeszszen a szöveg közé (s ezek jobbára mind eredeti metszetek), ez már magában véve is ritka dolog. Az iroda* asztala kedves és hasznos segédkönyvvel gyarapodott e munkában, mely a naptárirodatomban bízvást megállja a helyét. Az évkönyv kapható szerkesztőjénél. (Vásártér 19.) 10. A „GyÖri Hirlap" XV. évfolyamának szeptemberi számában szintén igen szépem méltatta naptáramat. E lap méltató szövegét azonban nem jegyzem ide, mert az ö (Pannónia) nyomdájából került ki a naptár. 11. Végül álljon itt a számtalan elismerő levél közül egy világlátott tudós férfiú írásbeli nyilatkozata: „A milléniumi naptár valóban meglepett, mert az igazat megvallva, én oly kisvárosi közönséges kalendáriumot várUm, mely helyi érdekű dolgok mellett néhány fölmelegített adomát és éiczet tartalmaz. Ez a nap­tár pedig bármely fóvárosi hasonnemü munka me lett méltó helyet foglalhat el. Méltányolva sokoldalú képességét, melyre ily munka vall, tőképpen bámultam az ön élelmességét, melyet e vállalat tanúsít, mely élelmesség rendszerint nem szo­kott a tanitó erényeihez tartozni; hisz a legtöbb tanító inkább modellnek állhat Chamisso ismeretes művéhez, stb. . . . őszinte tisztelője Dr. Sehn. A.

Next

/
Thumbnails
Contents