Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

Tudom kialvóban életemnek mécse ! Köny nem ragyog azért senkinek szemébe. Elhagyva halok meg, ki elhagyva éltem. Ha elejtem tollam, nem lesz senki vélem ! A történetírók nem fognak siratni, Mert utánam kincsek nem fognak maradni. Nyomtalan eltűnik, szónok, gyászéneklő : »Más hibáit nézte, sohsem volt hízelgő !« Oh, de azért mégis van vigasztalásod, Hogy halálod föl nem jegyzik krónikások. Sohsem jegyezte föl — ismerd meg a hálát ! — A véső a látnók és próféta halálát. STUMPF KATINKA. ».A Z«. Örömmel üdvözlöm a »Magyar Hirlap« szerkesztőségét, hogy ezen rövidke szó által alkalmat ad nekünk leányoknak arra, hogy egy komoly és felette érdekes problémát őszintén, igaz lelkiismerettel megoldani törekedjünk. A serdülő évek láthatárán túl, tán minden leány alkot magának fogalmat a jövendő boldogságról, leendő otthonáról, melyben természetesen főszereplő a férj leend. Ez a lány gondolatainak legféltettebb kincse, legtitkosabb tárgya, álmainak képe, mit még önmaga előtt is, csak pirulva mer bevallani. Hangosamban dobog a szive, ha rá gondol, igen, arra az ismeretlenre, ha képzelete elé idézi azt, akiért el fogja hagyni az édes, nyugalmas szülői házat, a jó testvért, igaz barátot, akivel az életben gyönyört, szenvedést, jólétet, nyomort, szeretetet, tán gyűlölködést megosztania kötelessége lesz, aki neki mindene kell hogy legyen! Szerintem minden leány máskép festi le magának a jövőt. De hogy teljesen megfeleljek a feltett kérdésnek, a saját képzeletem világát óhajtom tőlem telhetőleg hiven leírni. A férjem legyen művelt, szellemes, hacsak lehet az irodalmi téren is munkálkodó egyén, szeresse a zenét, pártolja a művészetet; legyen vigkedélyü, de ne könnyelmű, kártyás, iszákos. Mindene Jegyen a felesége és az otthona.