Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.
röl dudorászni kezdett a szellő. Hamar befogattak s nem törődve többé a bucsusokkal, útra keltek. A felhők mind sűrűbben érkeztek s nyolcz óra után kioltották az estalkony világosságát. Sötétség lepte el az egész tájat. A szellő csipős sivitó széllé nőtte ki magát. Fél kilenczre járhatott az idő, mikor a teljesen alaktalan sötétségbe bámulhattak és az eligazodást a lovak ösztönére kellett bizni. Mondja a főszámtanácsos: „A mi vidékünkön nem szabad a napot nyugta előtt dicsérni." A szél viharrá fajult és bömbölésébe már a fenyvek recsegése, ropogása vegyült, mikor a társaság szerencsésen hazaérkezett. A hadd el hadd még csak ezután kezdődött : kivül a természetben, de még inkább belül, barátom mellében : az erős hülés következtében tetőpontját elért asthmarohama majd megfojtotta és csak hajnalban cserélhette fel a karosszéket az ágygyal. Egy verőfényes szép nap délutánján Bistrau és sógora laka közti uton elterülő mesterséges tó partján löl és alá sétált barátom a főszámtanácsossal, figyelemmel kisérve egy darabig a tóban felgyürközetten dolgozó asszonyokat, kik sulykaikkal csapkodták a mosott fehérnemüeket. Minden sulyokcsapásra a szemnek jól esö tempóban apró vízcseppek pattogtak szét. A sulykok oly rendes egymásulánban hasították a levegőt, mint akár az izzó vasat kalapáló kovácsok pörölyei. Barátom hébe-korba politizálni szeretett volna a főssámtanácsossal, de ez mindannyiszor angolnaként kisiklott kezei közül, egy-két semmitmondó szó után másra térítve a beszédet, peoig barátom nagyon szerette volna megtudni, hogyan nyilatkoznak a „primagutgesinnt"-ek a szabadságharcz utáni időről, mert akkor mint katonai számtiszt hazánkban tartózkodott (egy katonatiszt bátyja itt is rekedt végképp Tolnamegyében és egy gazdag leány keze révén magyar földbirtokos lett. a kinek a családját illetőleg, melyet egy ízben meglátogatott, nagyon panaszkodik a főszámtanácsos, hogy a gyermekek nem akarnak németül beszélni : mást sem tudnak, mint magyarul.) Baiátom tehát ütegeivel uj poziczióból kezdte a táraadást. — A ruhamosás az egész világon egyforma. — Az elfogyott szappanmennyiség a nép kultúrájának mérve, — A szabadságharcz után a magyar mosónőknek aránytalanul sok szenynyest kellett mosniok. — Hjaj, az nem lehetett máskép, c'était la guerre. — Hogyan érezte magát Magyarországon ? — Én mint kötelességtudó ember mindenütt jól éreztem magara. Szigorú, de jó ember voltam egész életemben, sohse kínoztam meg valakit. Mint jó keresztény tisztelem mindenkinek meggyőződését. Szeretem császáromat és hazámat. Császáromnak hiven szolgáltam mindvégig s hogy hazámat szeretem-e. íme : öreg napjaimra ide visszatelepedtem, hol nyugodt lelkiismerettel fogok meghalni, ha majd halálom órája üt. Pedig sokkal nagyobb kényelemmel elélhettem volna Gráczban. — Hát magyarországi bátyja ura hogyan nyilatkozik a szülőföldjéről? — A Guszti bátyám ? de gustibus non est disputandum. — O is, barátom is elmosolyogtak a szójátékon. — És azt hiszi-e, hogy helyes volt, ahogyan akkor hazámmal bántak s országos törvényeit semmibe sem vették. — Uram, én embereimet reggeli 8-tól délutáni 2 óráig komoly munkára szoktattam, a munkaidő beosztását szigorúan ellenőriztem és délután kiki kedve szerint mulathatott; más egyébbel sohse törődtem.
