Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

szeméből jóság és szelidség sugároz. Neje, a gondos anya, ritka műveltségű, kinek szeméből mély érzés sugárzik ki. Aki beszél vele, észreveszi mindjárt szive jóságát, lelkének tiszta fényét. Mindig őrangyalként áll férje oldala mellett. És most itt áll egy nő előtt, kit voltaképen először kellett volna az olvasónak bemutatni: a dús aranyhajú, buzavirágszemü 18 éves Cíementint, az elbájoló szépségű hajadont, karcsú hajlékony termetével, szeliden rózsás arczszinével. Clementin, apja minden vendége iránt szeretetre méltó és kedves volt és örült az ember lelke, mikor édesen szóló zenés beszédében gyönyörködhetett. Nem rég jött haza egy bécsi nevelő intézetből. És következett az édes-keserves himezés-hámozás ; gyakorlott orra azonban csakhamar kiszimatolta a lólábat. Sógorék ugyanis töbször szándékoztak öt ide-oda vendégségbe vinni és több helyen bemutatni, csakhogy ez emberbaráti szándékuk, melyet jó szivük sugallt, az ő beteges voltán hajótörést szenvedett. Háta nyögött tehát rosszban törték a fejüket és „Hinc inde lacrimae", innen az örvendetes meglepetés. Csak a véletlennek róható föl, hogy a Neudert család látogatása az ősz kéményseprömesterével egybeesett. Szegény (vagyonos) öregnek már nehezére eshetett a messze utat gyalog gyalog megtenni, visszafelé tehát befogattak számára. Ismerve ugy barátomnak mint a mesternek minden históriai és biográfiai dolog iránt való rendkívüli érdeklődését, a sógorék a kettőt kölcsönös szórakoztatás, végett össze akarták szoktatni : a háta mögött való meghívásnak ez volt egyedüli oka. S mivel a k. u. k. Oberrechnungsrathban e kellékek hiányoznak, azért leginkább a derék család imént leirt női tagjaival akarnak reá hatni. Quod erat demondstrandum ! S a mi nekik teljesen sikerült is. A „Hohenembsi grófnő" czimü czikkéhez is, melyet akkori naptárába irt, a jegzeteket a kéményseprömester szolgáltatta (és még sok egyéb feldolgozásra váró anyagot.) A Neudert család pedig a legnagyobb előzékenységgel és mosolygó megnyerő grácziával egy-egy ebédutáni tarokkra hitta meg. De mivel barátom a tarokkot rég elfelejtette, ezentúl minden délután, mikor szép idö volt, 1-2 óráig piketiroztak. Egyelőre abban egyeztek meg, hogy másnap délután a két órányira fekvő Goldbiunn fürdőhelyre mennek, hogy az ott megtartandó bucsun egy kellemes délutánt óleezzenek. Az egyik hintóban barátom és sógorék, a másikban a Neudert család robogott a bistraui jó karban tartott uton Goldbrunn leié. Keresztülmentek formás talajhullámzásokon és völgyszerü bevágásokon, melyek mellett egy, a medre kavicsain átszűrődő hegyi patak hömpölygette kristálytiszta hullámait. Szépen sütött a nap. A nem éppen messze tornyosuló gerinczek hátterében a hegyek kék bérczei az ég azúrjával vegyültek össze. Az uton mindössze kétszer-háromszor kellett a csavart a keréknek feszíteni, mig a helyszínére értek. Goldbrunn mindössze egyszerű vérandas vendégfogadóból, primitív fürdőhelyiségből, templomszerü nagy kápolnából és még 2—3 magánépületből áll. Az egész fürdőhely regényes fekvésű fennsík, kellemes, szellős s az egészségre nagyon kényelmes. Északról és délről fenyvesligetekkel, nyugatról széles terraszszerü mélyedés, keletről meredek kopár hegyoldal, melyre a déli fenyvesligetből gyalogút vezet s csak a fent járó ember veszi észre az alantról a szem elöl eltakart terraszszerüeu égnek emelkedő beláthatatlan, sürü fenyvest. A vendéglő falait dus ku?zó növények boritgatják, melyek kedvező benyo-